Doktor G. még kisfiú volt; édesapjával készülődtek az idei Nagy Halászatra, ladikjuk álmosan ringott a tó sötét felszínén. Minden évben egyszer, ilyentájt, a halak előbújnak mély rejtekükről. A tavon csónakok, halászhajók várták a gazdag zsákmányt horoggal, hálóval és szigonyokkal felfegyverkezve.

A kisfiú egykedvűen fürkészte a mélységet, amikor odalent hirtelen feltűnt egy sellő. Gyönyörű volt, és igéző szemét pont a kisfiúra vetette.
- Apa! Egy sellő! Egy igazi sellő!
- Hagyd el fiam, csak a pikkelyeken csillan meg a napfény.
- De apa, ez tényleg egy sellő! – s a kisfiú nem tudott szabadulni aranyhajú lány pillantásától; az hívta, egyre csak hívogatta.

Doktor G. bevetette magát a vízbe.

Odalent nagy volt a nyüzsgés; a sellőhadsereg háborúra sorakozott.
- Az Aranyhajú? – kérdezgette a kisfiú, de lepisszentették. A Sellőkirály szólni készült:
- Katonák! Évről évre nagy veszedelem leselkedik világunkra. De évről évre elindul egy bátor sellő, hogy megmentsen minket. Ha küldetése sikerrel jár, elkerülhetjük a Nagy Háborút.
- Az Aranyhajú… – gondolta kisfú -, elment?
- Elment – válaszolt egy vénséges vén sellő.
- És mikor jön vissza? – kérdezte a fiú.
- Kicsi sellőm; onnan még senki nem tért vissza. Aki elmegy, átadja lelkét a fenti világnak. – válaszolt a bölcs, s a kis sellő a fent sorjázó szigonyokra gondolt.

- Most visszavonulunk a Szentélybe, – folytatta a Sellőkirály – s várjuk, hogy a Szent Kövek jelezzék a küldetés sikerét. – a Sellőkirály csillogó kíséretével visszavonult.

Doktor G., a sellő, gyorsan követte a Sellőkirályt.

A Szentélyben egy hatalmas sziklán tíz különböző méretű kagyló hevert: a Szent Kövek. A kagylók mellett egy felirat volt a sziklába vésve: hét számjegy. A Király és a Bölcsek körülvették a sziklát, és várakoztak.

- Mire várnak már… – türelmetlenkedett a kis sellő.
- Csak halkan! – mondta a bölcs. – A Kövek kigyúlnak és a Szikla megszólal majd, ha a sellő célhoz ért.

Doktor G. nem bírta tovább, odaúszott a sziklához, és a számok alapján sorban megérintette a kagylókat. Minden érintés után egy kagyló kigyúlt, és a végén megszólalt a Szikla: “tíííííp…tíííííp…tíííííp”.

- Vedd fel. Vedd már fel! – suttogta a kis sellő, s valahol a távolban egy gyönyörű, aranyhajú leány a telefonja után nyúlt. Ahogy a lány megérintette a telefont, a kis sellőt elragadta egy örvény, s repítette messze, messze téren és időn át.

- A telefon…vedd már fel… – suttogta Doktor G., és kinyitotta a szemét.
- Ssss, csak a mobilom ébreszt. – súgta a lány, és egy jóreggelt puszit nyomott Doktor G. álmos arcára.

Popularity: 1% [?]