Szemei megvillantak az éjszakai holdvilág fényénél. A vastag szövésű maszk alig észrevehető mozgássa jelezte, hogy itt az idő. Az utasítást kiadták.
Elméjén a már régről ismert érzés lett úrrá. Többé nem számított semmi. Egy pillanat alatt eltűnt a félelem, elmúlt izmainak órák óta tartó merevsége, eltűntek a kétségek. Megszűnt az otthon várakozó család, megszűntek a feladatok, eltűntek a kötelességek. Az éjszaka baljós hangjai elhaltak.

Tökéletes csönd. Tudata egyetlen fókuszált ponttá vált, teste az akarat tökéletes végrehajtójává feszült. A tér lelassult és elkezdődött.
Csizmájának talpa miliméteres pontossággal csapódott az aranyozott zárszerkezetbe, közvetlenül a kilincs alá. A fémpántok elnyúlt visítással adták meg magukat, az eddig célpontként, a cél útjában álló akadályként tornyosuló hatalmas fatábla az előcsarnokba zuhant. Lábai megfeszültek, azonnal előrevetette magát.
….
A bezuhanó ajtótába mögül három árnyék körvonalai repültek elő, jobbára a semmiből. Jobb lába azonnal önálló életre kelt, a bíbor szőnyeg bolyhai máris oldalát simogatták. Markából gyilkos golyók indultak az árnyékok megfékezésére. Még időben érzékelte a gurulása irányában útját álló márványszobor vészes közeledését. Gurulása közben egyik kezével ellökte magát a padlóról, majd egyik lábával rásegítve a támadók számára érthetetlen magasságba rúgta magát. Újabb lövéseket küldött a bejárat irányába, közben súlypontja áthelyezésével más irányba kényszerítette önnön lendületét. Érzékelte, amint talpa alatt megjelenik a feélemelet korlátja, s folyamatos sortűz mellett hátrarúgta magát.
….
Harmadikként vetette magát a biztos halálba. Egyik társa már a földön feküdt, röptében érzékelte az arcmaszkján átütött vörös masszát. Másik társa könyörtelenül tüzelt, előtte már négyen feküdtek minden irányban. Előrelendítette fegyverét, s társa alatt megeresztett néhány golyót az erkély alatti sarokban megbúvó irányába. Hallotta, amint az érzékelhetetlen sebességgel száguldó lövedékek előrik céljukat, s útjuk véget ér ellenfele testében. Távolról elmosódott kiáltást hallott, öszönösen vetette jobbra magát, be a félemeleti erkély túlsó sarkába. Mire tudata dekódolta az események folyását, már maga előtt tartott pisztolyokkal térdelt, szeme előtt testrészek és lángok rebbentek szerteszét. Társa, s imént kivégzett ellenfele közösen vált semmivé egy rossz pillanatban élesített gránát eredményeképp.
Hirtelen hatalmas ütést érzett a gyomra táján. Előbb lepillantott, majd tekintetét maga elé emelte. Még éppen láthatta, amint az átszakított ajtón keresztül besütő holdfény megvillant az arca irányába lendülő penge élén.
….
Mindkét pengét kihúzta az előtte rángatózó testből, s egy elegáns mozdulattal megtörölte azokat a szétkaszált hulla ruházatában. Visszadugta a pengéket a hátán keresztbe kötözött tokokba, s újra elrúgta magát a padlótól. Átlagos szem számára érzékelhetetlen sebességgel lendült vissza a félemeleti korlát mögé. Mancsát a fent terebélyesedő kétszárnyú ólomüveg-ajtó melletti panelre helyezte. A rendszer rvid szekennelés után kinyitotta alőtte az ajtót. Belépett.
A hatalmas vörös-bordó színben játszó fotel háta most is ugyanolyan személytelenül fogadta, mint azelőtt bármikor. Rövid bólintás kíséretében számolt be az iménti percekről.
- Mindhárom halott. Öt őrt veszítettünk.
A fotel karfájára egy fehér mancs csapott le a semmiből. Köér ujjai közt egy döglött halat szorongatott.
- Álljanak hatan az ajtó elé. Még egyszer nem juthatnak egerek az előcsarnokba.
- Igen, Cica, úgy lesz.

Popularity: 2% [?]