クローンくそ!

Szóval egy rontott “festményből” indultam ki és ez lett a vége. Minimális koncepcióval indultam, ahol a művészi szempontok szintén csak érintőlegesen játszottak szerepet. Tetszett a gyönyörű, fekete akvarellpapír szépsége és a piros akrillfesték fénye és a kettőt össze akartam hozni, egy új technikával. Érdekes volt.

Egyrészt borzasztóan élveztem, hogy a festéknek saját akarata van, hogy nem én irányítom a folyamatot, mert ugyan részt veszek benne, meg én tartom a tubust, de a végleges formáról nem én döntök. Meg nézni, ahogy a festékcsíkok lefele haladva lassan előzgetik egymást, ahogy nagyobb pöttyökbe gyűlnek vagy törnek ki onnan, ahogy megcsillant rajtuk a fény, ahogy a felfröcskölt festékcseppek krátert ütnek a valamelyest száradóban lévő festéken és sorolhatnám.
Meg a késztermék is nagyonnagyon bejött, ahogy hullámosodott a papír, ahogy az végighúzom a bordákon az ujjaim, ahogy közben váltják egymást a fényes és matt területek, waaa.

Jackson Pollock pedig nagy tudor volt, az van.

(tudom, a kép elég böhömre sikeredett, de a low-quality JPEGek sose szerették a pirosat. )

Popularity: 8% [?]