iVote ‘06
A nagyon szar post title ellenére úgy érzem, hogy most így pénteken, amikor végre megint süt a nap érdemes pár szót ejtenem a választásokról, mert az ilyenkor nagy divat és ne maradjak be én a divatos topikoról.
Szóval az van, hogy én tiszta szívű vöröshadsereg aficionado vagyok, akinek fontos, hogy lobogjon a zászló és masírozzanak a masírozók. Elmegyek szavazni és az MSZP-re fogok szavazni.
A legjobb az, amikor indokolni kell. Az a baj, hogy ha valaki valamilyen szimpatizáns akkor csak azt tudja hajtogatni, hogy bezzeg a másik párt vs ő pártja (lol) összecsapásból mennyivel jobban jön ki mindig az ő pártja (double lol). Szóval én most azt hiszem kihagyom ezt a részt, mert
- teljesen fölösleges
- kurvára nem lehet meggyőzni a másikpártosokat
- olyan édes fröcskölés lesz az egészből, ami simán tönkrevágná ezt a szép napsütéses pénteket
Hagyj uk már a faszba ezeket a térítgetős baromságokat, nem vagyunk senkiknek se a katonái, aktivistái. Hozzuk meg a saját magunk saját döntését és aszerint ikszeljünk. Már ha úgy véljük, hogy van olyan párt, aki megérdemli, hogy nekik bökjük a kékkeresztet. Ha meg úgy véljük, hogy a legjobb az, ha nem választunk senkit, mert mindegyik párt fasszopó köcsögök gyülekezete, akkor tegyünk úgy, ahogy azt George Carlin is megmondta: maradjunk otthon. Mert nincs olyan, hogy a kisebbik rossz. Ha nincsenek olyanok, akiket szívesen látnál a nyeregben akkor ne szavazz.
Legyen így.
Popularity: 2% [?]

2006. April 7., Friday 9:14
Az csak a baj az otthonmaradással, hogy a felelősséget hárítja át másra. Az szokott lenni, hogy az ember otthon marad, aztán 4 évig anyázik, hogy kit választottak meg a feje fölé. ő bezzeg nem, mert nem ment el szavazni.
2006. April 7., Friday 10:15
Sajnos mindig van kissebbik rossz es rossz, ez az elet sajatja. Ritka az, amikor jo valasztas is van… Ha valaki nem akarja egyik bandat se megszavazni az vegye fel a szavazocedulajat, de ne adja le. Ezzel a reszt vesz a valasztason es tuntetoleg jelzi, hogy nem erzi a kinalatot szamara megfelelonek.
2006. April 7., Friday 12:02
én is elmegyek szavazni, méghozzá a fideszre.
2006. April 7., Friday 12:17
maximálisan egyetértek az utolsó bekezdéseddel.
valakit kell választunk, nem valaki ellen szavaznunk.
2006. April 7., Friday 12:21
én pl nem megyek szavazni, cserébe viszont magasról szarok a “következményekre” is. én biztos nem fogok anyázni.
úgyse lesz se jobb, se rosszabb egyiktől se. (vagy ha mégis akkor az csak hosszútávon jön ki, azt meg nem látom előre, nem vagyok én jós)
2006. April 7., Friday 12:40
Szerintem az ember életének a minősége, milyensége, boldogsága kilencven százalékban saját tudotos életvitelétől, saját döntéseitől függ, és talán csak tíz százalékban attól, hogy épp ki van kormányon.
Nem attól lesz nekem lakásom, hogy majd a Viktor megoldja, nekem kell megoldanom, ki kell találnom, hogy tudok pénhez jutni, milyen munkával, milyen befektetéssel. A legkönnyebb saját szegénységünket másra fogni. Valaki szerint a szegénység nem egy állapot, hanem egy phszichés betegség. Szerintem is.
Más.
Jó lenne már lejönnünk arról a trippről, hogy a kormány dolga megoldani minden problémát. A kormány dolga kiszolgálni a társadalmat.
Mondok egy példát (valós példa, rájöttök melyik országból):
Megnövekszik a diszkó drogok, és a marihuana fogyasztok száma a társadalomban.
Veszélyei:
THC: -társadalmi szempontból lényegében nincs veszélye, hosszabb távon memória zavarokat okoz – fokozza a liberális szabadságtudatot.
Speed, EX: -Néha rossz minőségű, veszélyes anyag kerül ki az utcára.
-Nagy mennyiégben fogyasztva súlyos mentális és egészségűgyi problémákat okoz.
Mit tehetsz?
a.: Betíltod és használóit megfélelmite dutyiba dogod őket, ezzel a drogprevenciós alapítványok, szervezetek munkáját jelkentősen gátolva.
(Okokokat most nem sorolom fel…) És mosolyogsz, hogy tessék lássék elindúlt valami folyamat, mert kevesebbe jelenkeznek drogproblémával orvosnál vagy egyéb helyeken…
b.: Nem tiltod be, és pl. a diszkók falára tájékoztatókat (használati utasításokat) elhelyezve próbálod csökkenteni a káros következményeit. (Hollandiában van olyan szervezet, aki hétvége elött mintákat vásáról a piacon lévő tablettákból és hétvégén plakátokon tünteti fel azok pontos tartalmát, így jelentősen csökkentve kórházi esetek számát)
Nem tiltod, be a marihuanat, és megengeded az otthoni saját célra való termesztést ezzel a fekete gazdaságtól milliárdokat elvonva, és ezzel megoldva, hogy a fogyasztok ne legyenek kénytelenek bűnözökkel kapcsolatban állni. stbstbstb….
c.: Inkább korlátozzuk az egyén személyes szabadságát és tiltsuk be a technó zenét és a nyakba hordott fülbevalókat, mert ez taszítja romlásba a népet!
2006. April 7., Friday 13:02
én utólag visszatekintve minden esetben rosszul választottam parlamenti és önkormányzati választásokon egyaránt
honnan tudjam, hogy most jl fogok szavazni? szavazzak arra, akire legkevésbé szeretnék?
2006. April 7., Friday 13:22
Minden politikai hatalom a fő szavazóbázist azokból szedi, akik elvárják, hogy majd a Nagy Testvér segít ha baj van. Minden politikai erő fő célja, hogy az emberek a tudatlan gyerek szintjén maradjanak.
Az ember aki feláll és ráborítja a köcsög hivatalnokra az asztalt minden állam rémálma.
2006. April 7., Friday 14:20
A végével nem értek egyet.
“Ha meg úgy véljük, hogy a legjobb az, ha nem választunk senkit, mert mindegyik párt fasszopó köcsögök gyülekezete, akkor tegyünk úgy, ahogy azt George Carlin is megmondta: maradjunk otthon.”
Ne. Szavazni mindenképpen menj el – ha otthonmaradsz, nem a politikusokról állítasz ki bizonyítványt, hanem a demokráciát “szavazod le”. Ha senki nem tetszik, akkor menj el, és dobd be üresen a cédulát.
A részvételt ezzel növeled, de az álláspontod is kifejezésre juttatod. Egyszerre demokratikus és üzenetértékű cselekedet, szvsz.
2006. April 7., Friday 15:04
szvsz gerinek van igaza. szavazni el kell menni, aztan, ha az egyik part vagy kepviselo sem szimpatikus, akkor megy az ures cetli az urnaba. ennek ellenere en tudom kire fogok szavazni… :]
2006. April 7., Friday 16:06
legnagyobb buta, aki nem megy el szavazni
2006. April 7., Friday 16:25
fidesz!!!
2006. April 7., Friday 16:27
Az üres cetliket majd beikszelik mások…
2006. April 7., Friday 16:37
Helyes a beszéd Torni! Aki demokráciában akar élni, vegye már a fáradságot és legalább négy évente egyszer csináljon úgy már, mintha érdekelnék egy kicsit is a közügyek. Ez így van kitalálva. Egy ember, egy szavazat… nem jó a rendszer, de nincs jobb nála. Akinek ez nem tetszik, menjen Kubába, ott megoldják helyette az ilyen jellegű gondokat.
A politika nem egy szép dolog, de szükséges rossz. Ha nem lenne, újra kitalálnák. Az országot meg vezetni kell(ene). Erről (is) mondunk véleményt most vasárnap. Szvsz, a jelen garnitúra üljön vissza az ellenzék padsorába és az arcából picit :D
ÉN JÖVÖK!!
Nem zsákbamacskázok: én a Fideszre fogok szavazni. És nem O.V. miatt, hanem mert a Fidesz képviseli (nagyjából) azokat az értékeket, melyekkel én közösséget tudok vállalni. Valaha az Antall vezette MDF volt, de sajnos Antall meghalt, a párt atomjaira esett … Csurka szélre el, Dávid meg felhigítja a maradékot.
Az SZDSZ számomra teljesen üres. A liberalizmus maga halott, pár értékét meg a többiek rég felszívták. Magyar Bálint ámokfutása meg még a maradék szimpátiámat is eljátszotta, ennyi … Demszky felől akár megdögölhet Budapest … monnyonle! :D :D :D
Marad az MSZP, mint alternatíva. No de kell-e olyan párt, amely kormányzás helyett reklámozta magát négy éven át? Először egy bankár ült a miniszterelnöki székbe, majd egy dúsgazdag üzletember a helyébe – kipenderítve elődjét és mentorát. Ha ezek legalább a gazdaságot gatyába rázták volna (lévén, érthetnének hozzá, hisz szakmájuk) – ehhez képest ülünk a csőd közepén, teleaggatva kormányzati reklámmal. Kormányozni kéne, nem kommunikálni, uraim! Most tessék szépen pihenni és átismételni a leckét négy évig!
A külön ráadás, hogy Gyurcsány másfél éven keresztül azzal foglalkozott, mit csinál Viktor és a Fidesz, ellenzéke volt az ellenzéknek. Kérdem én, ha kormányfő vagyok, miért kellene ennyit foglalkoznom, mit is mond az ellenzék? Neki alkotmányos kötelessége a pálya széléről a beugatás, minden demokráciában ez így van rendjén …
A Munkáspárt, a Jobbik és a MIÉP fut még pár kört a Parlament körül, kívülről fogják nézni még sokáig ..
ENNYI!!
Amit leírtam, az én véleményem – nem kell vele egyetérteni (sőt!). Viszont itt is arra kérek mindenkit, menjen el és szavazzon vasárnap lelkiismerete szerint. Ez jogod, mellyel élned kell.
UI
Hajrá Torni, MSZP sucks! :o)
2006. April 7., Friday 17:33
az most mind1 is hogy kire szavazok, (nyilván nem a Fideszre ha már ezt írom amit mindjárt fogok), de ha megfigyelitek semmilyen másik párt képviselői nem sucks, suxxx vagy fikázták itt a Fideszt csak ők a többieket… nekem csak és kizárólag ez, és persze O.V. az ellenszeves a Fideszben (a szinglihordák és társai úgyis komolytalanság) és csak ezért a feszültségkeltés miatt nem szavazok rájuk, hanem keresek mást.
2006. April 7., Friday 19:07
gabor: en konkretan suxoltam a blogomon a Fideszt, de pontosan azert mert elegem lett abbol a frocsogesbol amit a Fidesz aktivistak csinalnak. Orban es Mikola frocsogeserol nem is beszelve..
Konkretan a szerdai vita utan addig addig olvastam az Indexen a forumokat, mig beragtam, es megirtam amit irtam. Mondjuk meg igy is visszafogtam magam.
Itt van fentebb segabor aki a fideszre fog szavazni, nincs is semmi bajom vele, mert normalisan leirta, hogy miert teszi.
Viszont a tokom tele van azokkal az elvakult fanatikusokkal, akik iszonyat frocsoges kozepette elkuldenek az anyamba, hazaarulonak neveznek, mert en ugy gondolom, hogy nem fogok a Fideszre szavazni.. Na mindegy, mar csak ket nap es vege az egesznek.
2006. April 7., Friday 19:40
Csak az a baj, hogy a fidesz narancs belülről rohadt, vagy inkább üres… inkább hasonlit egy lufihoz…. A fidesz már hónapok óta nem mond semmit. Az égvilágon semmit. Pl.: Javítani kell az egészségügyet. Csökkenteni kell a munkanélküliséget. Csökkenteni kell a járulikokat. Növelni kell a fizetéseket. Támogatni kell a kis- középvállalkozókat.
jajaja…
No’ ez mind szép és jó’ de hogyan? Erről néma kus van.
Viktor úgy csinál, mint ha tudná a titkot, hogy hol rejtőzik az magyaroknak ősi kincse…
Ne már”’ Amenyire a fidesz hülyének nézi az embereket az már vérrlázító… Remélem az ország töbsége nem szopta be ezt a marhaságot.
Ja és itt egy link ha valaki még nem látta volna:
http://www.vernarancs.info/playvideo.html
Ja’ ez az én véleményem. A legjobb barátom is a fideszre szavaz, és nem haragszom rá, nem próbálom meggyözni. Ez magánügy. –mint a vallás is—
2006. April 7., Friday 19:59
Nem tudom még melyik pártra szavazok, de nekem nem jött be, ahogy az MSZP négy évig (nem) vezette az országot…
2006. April 7., Friday 20:59
akurvaéletbe, nem pont arról szólt a poszt, hogy ne térítgessetek? Erre mindenki maszopol meg fideszel.
Értsétek már meg végre, hogy nem kell beszélni az ilyen dolgokról, el kell kussolni, elbújni, csendben magatokra zárni a wc ajtót és enni a szart. És is azt teszem, mert finom. Politikusszar.
A mester is megmondta, basszameg, és igaza van.
Légy te is beszari és ne politizálj!
2006. April 7., Friday 21:07
Maszopozás meg fideszezés természetes velejárója az ilyen posztnak.
Ha nem volna, olyan lenne, mint egy focimeccs közvetítés amiben a labdát soha sem látjuk csak a játékosokat….. kockázzuk ki a labdát…. :-)
:)
2006. April 7., Friday 22:29
nem volt egy okos húzás ez a post, kivéve, ha a nézettségre szarsz magasról. Az olvasók kb 40%-a már egy picit keserű szájízzel fog visszanézni a klónszarra feltéve, ha nem hc fideszes/jobbos, mert akkor nem fog visszanézni. Azt hiszem erre mondják, hogy rossz ár/érték arány
2006. April 7., Friday 23:35
olyan szánalmas ez a blog, mint te magad.
2006. April 7., Friday 23:40
Azért jó, hogy olyan sokaknak lejött az eredeti mondanivaló. Inkább írtál volna az OS-X-ről Tornado! :C
2006. April 7., Friday 23:40
Ja és miért nincs playlist? O.o
2006. April 8., Saturday 0:41
lúzer: sztem ez nem igaz, jómagam is jobbra szavazok, mégpedig azért, mert nem tartom hitelesnek a baloldal politikáját. Pláne nem ezzel a főszereplővel.
De ez nem befolyásolja a blogolvasási szokásaimat – értendő ez arra a 10-20 blogra amire minden napszakban rápillantok. Mindegyikről tudom, hogy milyen irányba fog szavazni (na jó a geekblogoknál nem, de ott nem is írnak ilyenekről).
Aki meg megunta a politizálást az szedje le a System of a Down – Lonely Day maxiját mert csomó új szám van rajta, vagy Meat Katie új Vibrator c albumát mert az is odabasz :)
Ha ez is sok és nyugalomra vágysz, akkor Miles Davis :)
2006. April 8., Saturday 4:14
forgalomgeneralo fostalicska
2006. April 8., Saturday 10:27
Lárifári.
2006. April 8., Saturday 11:16
Mintha a piros kocka nem rohadna belülről? Muhaha! Dö Tornado menj el inkább k*rvázni, pokolba a vörös ördögökkel.
2006. April 8., Saturday 13:23
az rohad, és rothaszt igazán.
2006. April 8., Saturday 13:44
igazából én olyanra alapból nem szavazok, aki hitelből akar keménykedni.
2006. April 8., Saturday 15:56
Én jól érzem magam mostanában, szal egyértelmű…én így gondolkodok.
2006. April 8., Saturday 16:31
Valaki segithetne, hogy Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor 2.0, vagy Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc bétája?
2006. April 8., Saturday 19:41
én azt szeretném, hogy olyan legyen a választás napja mint a majális, ingyen virsil mustár, sör a szavazócédulák mellet, gyerekeknek aszfaltrajzverseny meg sok színes lufi…
de már a majális se ilyen :C
2006. April 8., Saturday 21:20
Én csak a tudatlanokat és az elvakultakat sajnálom. Az a nagy helyzet, hogy egy gondolkodó ember nem lehet fanatikus, mert az ellentmond egymásnak. Így minden oldal fanatikusai lelki szegények. Az a gond, hogy tökéletes rendszerek vannak, de az emberek tökéletlenek hozzá.
A nem szavazok nem megoldás, az üresen adom le nem megoldás, ezek mind a közöny vagy a gyávaság megnyilatkozásai, persze nem kell itt most forradalmat csinálni, nem arról van szó.
A helyzet az, hogy az a baj, hogy a nép nem dönthet egy ország sorsáról, egy ország vezetéséről, mert a saját érdekein túl nem lát, ezért is megy ez a fajta kampányolás. Ha szavazni akarsz, akkor fizess érte, fizess érte annyit, hogy csak akkor fizesd ki, ha érdekel az ország sorsa. És hasonlóképp a hivatali posztokkal, ha miniszter akarsz lenni, akkor tartsd el magad, amíg miniszter vagy, ne járjon pénz a képviselőségért sem, tartsd el magad, és érdekeljen az ország, legyél menő, és gazdag, és nyomd előre ezt a szekeret, amiben ülünk, akkor majd nem merül ki csak anyázásban egy-egy parlamenti session, amin kb 20% alig jelenik meg.
Ausztria felépült, mert a régi nemesség vezeti, mi kipöcköltük a nemességet, és gyökértelen emberek vezetik az országot. És ami nagy gond, az az, hogy csak arra lehet, hogy ki igen, hogy ki nem, arra nem lehet szavazni, ez egyenlőség?
Én maradok királypárti, és voksolok majd valakire, megnézzük azt a cédulát. A 2 nagy pártra semmiképp, bár érdemes lenne megnézni mi van akkor, ha egy párt 2 ciklust végigkormányoz. Nekem nem lesz jobb, se rosszabb miattuk úgy igazán, de kíváncsi lennék a gazdaságot rendbe tudják e hozni. Eddig egyik sem tudta, kivéve a Bokros bácsi, akit mindenki jól megutált, pedig miatta nem volt államcsőd. Lám ilyenek vagyunk mi.
Nagyon sok buta ember van, ne utáljunk azért valakit, mert valaki mellett leteszi a voksát, és az nekünk nem szimpatikus. A tudatlanoktól, az oktalan emberektől óvakodjunk, ők veszélyesek.
2006. April 8., Saturday 22:18
Úgy gondolom, mindenkinek saját egyéni dolga, hogy kire szavaz vagy hogy kit preferál jobban ,legyen az bármi. Az a legundorítóbb amikor valakivel véletlenül ilyen témában kezdek el beszélgetni és a végén már arra ébredek, hogy vagy az egyik számára nem kedvelt pártot fikázza, de szakadatlanul, hogy mit csinált az eddigi 4 évben meg hogy mit nem, vagy a végén már meg akar győzni (fanatikus és elborult stílusban) hogy szavazzak már arra amelyikre ő is.
Nekem ez nem kell.
De a szavazás azért fontos dolog. El is megyek. De ne érdekeljen hogy kire.
2006. April 9., Sunday 0:18
én meg azokat szánom, akik azt modnják amit a párt. nem, nem értek egyet az eu-csatlakozással, nem értek egyet a nato-csatlakozással, nem értek egyet a nyugdíjemelésekkel, és még néhány aprósággal, ettől függetlenül jobbnarancs.
egyébként azért is tart itt a gyerekvállalás, mert bokros idején ez jócskán visszaszorult. meg igazából a mai fiatalok nincsenek rendesen megnevelve, és ezt értem magamra is. 50-100 éve volt egy olyan erkölcsi támasz, amire lehetett építeni. igazából az van, hogy mindenki rohadt önző és ahelyett, hogy gyereket nevelne, és boldog családban élne, itt szúrja el az idejét a neten, midnen hónapban nagy arccal kirakja a blogjába hogy macosx gépet vett, és milyen új fícsörös gépet nézett ki, hány tízezerért akar mp3 lejátszót venni, aminek érintőképrenyője van. önző lett a világ.
az osztrákokat nem szabad példának felhozni, ott nem volt osztrák :p, orosz megszállás, el kellene felejteni ezekt az összehasonlításokat. zárszóként legyen elég annyi, hogy olyan ember innen húzzon el a jó büdös francba, aki hitelből akar engem megvenni.
2006. April 9., Sunday 9:36
éne: ok, persze, az osztrákok más kategória, de nem mindegy, hogy egy-egy ország miért talál magára vagy sem, én csak az elvet próbáltam leírni. Ha az uralkodó osztály gyökértelen, az nagy baj. Most nincs kedvem bővebben kifejteni, de lehet azt érezni, ha valaki úr vagy ha valaki paraszt, nos jelen esetben egy rahedli paraszt vezeti az országunkat. (A világ változik, a fiatalok mindig szemtelenek, mert ez így működik.)
Továbbá betiltanám az állam pénzéből finanszírozott kampányolást. Kampányolni csakis saját pénzen lehessen. Az miért nem zavarja egyik oldal fikázóit sem, hogy mindkét párt ugyanabból az állami pénzből nyomja a plakátjait, amiben többek közt az adónk és az államadósságunk is benne van?!
2006. April 9., Sunday 12:22
Sasi, ne sértegesd a parasztokat, ha kérhetlek.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
2006. April 9., Sunday 13:23
hajrá Santos szenátor! (elnök emberei)
2006. April 9., Sunday 13:35
kedves narancs, a jó érzésű ember nem sértődik meg, mert tudja hol a helye.
2006. April 9., Sunday 14:34
Állami pénzről akkor lesz szó, amikor a nyertes elkezdi visszafizetni a vállalkozóknak a megelőlegezett reklámköltséget, méghozzá duplán, triplán! Hogy mi lesz a vesztes párttal? Arra kíváncsi lennék…
2006. April 9., Sunday 15:39
a nem szavazás “joga” is biztosítva van a demokráciában nem? akkor meg?
2006. April 9., Sunday 16:45
t: ha ugy vesszuk… a szabadsagodert cserebe van par dolog, amit meg kell tenned. ilyen pl. hogy betartod a BTK-t meg PTK-t es fizeted az adot. meg idonkent megkernek, hogy nyilvanits mar velemenyt. lehet nem szavazni, de azert ez a legkevesebb.
2006. April 9., Sunday 17:27
A problémám ezzel az egész voksolással ugyanaz, mint amit Sasi is vázolt. Vannak emberek, akiknek a Hiradót nézve elegük van a politikából, ugyanakkor van egy kialakult elképzelésük, ami szerint el is mennek szavazni, mert szeretnék az ő jövőképüknek megfelelő országban élni az életüket. Ugyanakkor van egy tábor, akik általában mindenféle történelmi információ hiányában, fanatikusan ajnároznak nem csak pártokat, eszméket, hanem akár konkrét politikusokat, az alapján megítélve, hogyan mosolyognak a tévében. Kezdem magamat Amerikában érezni, ahol az elnökjelöltek tóksókba járnak, és komédiaszerű politikai beszédeket tartanak. Szánalom. Ugyanakkor az is szánalmas, hogy egyes emberek képesek saját maguknak magánéleti válságot teremteni azáltal, hogy szimpátia kérdést csinálnak a pártállásból.
- A narancsra szavazol? Nem szeretlek!
-
- A szegfűt választod? Nem vagy nyerő!
És még hozhatnék példákat, de tulajdonképpen nincs értelme. Ideje lenne a 4 év múlva esedékes választásokra hozni egy normális törvényt, ami keményen korlátozná a kampányolás módját, fajtáit. Én például egyenesen megtiltanám a különféle DM módszerek bevetését, mert a tököm se kíváncsi a puncsoló levelekre. Senkiére. Ezzel párhuzamosan korlátoznám a választási plakátok méretét is, és az egy helyre kihelyezhető darabszámot is. Nincs szükség mindent ellepő, elrondító falragaszokra. Én tudok anélkül is dönteni.
2006. April 10., Monday 10:53
Hát enyi volt. Pont. Viktor már nem lesz miniszterelnök, hiszen egyedül nem fog tudni kormányt alakítani, ahoz nagy csoda kéne. A legtöbb harmadik helyen szdsz áll és azok az mszp javára lépnek vissza. Kisebb szerencsével az mdf-el tudna koalíciót alakítani, de az mdf csak akkor hajlandó szövetségbe lépni a fidesszel, ha Ibolya lesz az elnök. Viktor szeméyliségéből fagadóan ez teljesen kizárt. És ugye az MSZP-SZDSZ-MDF kormány sem elképzelhetetlen, mivel talán mégez az alkú is megéri azért, hogy a jobboldali eszméket kisajátítót “neokummunista” párt ne kerüljön hatalomra (” “idéztem). De akkor Ferencnek is mennie kell. Sakk – Matt? Én személy szerint örülök, hogy az SZDSZ és az MDF is bekerült a parlamentbe, mivel ez a két higgatt, kompromiszum képes párt, garantálja a demokratikus kormányzást.
Persze a második fordulón még bármi lehetséges, Viktor azt mondta, hogy csak ugyanannyi szavazatot kell összeszedni mint négy éve. Csak azt nem tette hozzá, hogy négy éve sokkal több üres mandátumból szereztek meg hetvenvalahányat, ráadásul akkor több tartaléka volt a fidesznek második, harmadik helyen. Érdekes volt az is, hogy Viktor azt mondta vasárnap éjszaka, hogy vesztésre álltunk, de most gyözni fogunk… Én úgy emlékszem, hogy azt mondta, a kampányban, hogy nyeésre állnak, és soha nem volt ekkora támogatotságuk. Hol az a három millió ember akivel Orbán személyesen beszélt? Persze Ferit is elkapta a hév, alig birta tütrözteni magát a győzelem mámorában. Azért az elmúlt négy évben ők sem húztak anyira bele, mint gondolják. Az szdsz, meg hozta az európai, modern, párt formáját. Semmi balkáni szeméyli kultusz.
Úgy gondolom, bárki is alakít kormányt mindenképpen egy demokratikusabb parlament fog ülésezni a jövőben. Bár megjegyzem, gazdasági szempontból a bal oldal győzelme lenne kívánatosabb. Majd meglátjuk. Mindenesetre az MDF egy újszerű politikát fog behozni, végre meg kell szüntetni két nagy “maffia” harcát a politikában.
Ezt gondolom én.
2006. April 10., Monday 12:44
Hú shadwell, ezt a közhelyparádét amit összehoztál….
2006. April 10., Monday 16:00
Apu pénze mögöttem, mindegy, hogy kire szavazok!
2006. April 10., Monday 21:15
” Bár megjegyzem, gazdasági szempontból a bal oldal győzelme lenne kívánatosabb.”
“Brutális államháztartási hiány
A negyedéves hiány 789,2 milliárdra rúg, 304,3 milliárddal több az egy évvel korábbinál”
2006. April 11., Tuesday 9:47
Jelenleg nem hiszem, hogy volna egy ország is európában amelyiknek nem volna hiánya. Persze a fidesz kormány nem csinált hiányt. :) haha
Az a baj a 4 éves ciklusokkal, hogy egyik kormány döntéseinek következményei mindig az utána következő kormány négy évében jelenkezik leginkább. Sajnos a gazdaság már csak ilyen. Ja’ és a gázárakba a kormánynak nincs beleszólása… azt bizony meg kell venni világpiaci áron, maximum az állam korigálni tudja, a fogyasztó irányában a fogyasztó adójából… :) szerintem vicces. Na most haz mszp mondta volna, nekem, hogy csökkentjük a energiaárakat -akkor ő nézi hülyének az embereket- és akkor ellene szavazok, de mivel nem ő mondta…. ez ilyen egyszerű és közhelyes…. :))) no de ez volt az utolsó commentem ebben a témában, mert nem érdekel anyira….