Akármelyik lakótelep, tizedik emelete, odakint hideg van. A távolban a távhős-létesítmények pumpálják magukból a vízgőzt, ami innen frankón füstnek látszik. Ezernyi apró világító pötty, sárga-zöld-fehér és kék színekből, attól függően, hogy a szomszéd álmatlan tévéje adja, vagy a parkoló menti lámpák vagy éppen a távolban lévő sörreklám buzi, villogó neonreklámja. Egyik szereplőnk grafikus, lehet DTP-stől kezdve szájtbilderen át bannerkészítő kisiparos, de lehetne akár progamozó vagy szövegíró is, de most így esett. Sok éve benne van a szakmában, állással, céges kocsival, saját névjegykártyával. Sőt, néha még meetingre is elviszik. Másik szereplőnk meg egy nem-grafikus valaki, pl. egy haver. Beugrott.

– Hanyadik ez már ez az este?
– Nemtom, szerintem úgy a harmadik.
– De most komolyan, bazmeg, nem félsz, hogy ettől a sok szartól szétrobban a szíved?
– Deadline.

– Deadline, az meg mi? Valami drogos szleng.
– Nembazmeg. Határidőt jelent, angolul. És az van most. Ha ez a szar nincs meg reggelig, akkor ugrott a cash.
– Ahm.
– Ettől fogok egyszer a falnak menni.
– Az „ahm”-tól?
– Ja. Undorító, rosszul hangzó geci. Ami még egy tinédzsernek is rosszul áll.
– Értem. Szóval visszatérve: Ezért hajtod szét magad? – határozott mozdulattal nyomja el a csikket.
– Körülbelül.

Odakint mínusz négy, az éjjelnappaliban most mosnak fel, szóval kb 15 percig kvázi-zárás van. Nem mintha ez a történet szempontjából különösebben fontos lenne. A kutya egész este azt a kurva holdat ugatja. Nincsenek felhők. És ahogy az már gondolom kiderült, éjfél után járunk. Olyan hajnali négy-öt fele. A távolban egy éjszakai-buszjárat zúg el a némakuss jelzésére. Odabent csak a sarokban lévő állólámpa, a gép, meg a plazmatévé megy, valami buzi patternvideoval, loopolva. DVD-ről. A háttérben pedig Tosca – Suzuki megy (a srác ilyen régimódi).

– És mennyit kapsz ezért?
– Hm, most már csak olyan 30-40 körül, – nagykorty a Redbull-ból. – de ilyen semmi meló egyébként.
– Már csak?
– Voltak késések. – lehamuzik, a hamutartó fullon van, kicsit vigyázni kell már, mert frankón rámehet a drágapénzen vásárolt designer-bútorra és kurva nehéz lemosni (a könnyű tisztíthatóság valószínűleg nem volt szempont).
– Késések? – Tipbookot vesz elő és papírt. Így megy ez.
– Jah, ez már a sokadik deadline.
– Dehát miért?
– Mert kurvára el vagyok csúszva mindennel, azért.
– Nyugi, nem kell a feszültség. De tényleg, miért csúszol ezekkel?
– Anno a házifeladatokat te is utolsó este írtad meg, nem? – majd megigazitja a baseball-sapkáját.
– Ja, mint mindenki.
– Halogattad, toltad előre, mert inkább mással foglalkoztál.
– Így igaz, de…
– Ugyanez van a melóval is. Azzal a különbséggel, hogy itt nem annyira kiszámítható a történet. Itt is mindenki, de tényleg mindenki úgy csinálja, hogy az utolsó pillanatban. Ha van valamire két hét vagy két nap, akkor is az utolsó estén fog az ember nekiállni. Mert ez így működik. Mert ha határidőn belül adod le, akkor könnyen egymásra csúszhatnak a dolgok és sokkal pörgősebb, többlépcsős lesz a történet. És senki nem akar egy melóval 3, 4 vagy még több kört futni. Minél kevesebb lépésből minél enyhébben akarja megoldani a dolgot.
– És? Ettől még nem fogsz annyit csúszni.
– De. Pontosan azért csúszok annyit. Mert egy-egy meló munkaigényét előre nem biztos, hogy pontosan fel tudod mérni. Lehet, hogy úgy állsz neki, hogy az egy fordulóra való layout időigénye kb 4 óra, de abból vígan lehet, 6-8 vagy akár 10 is, mert vagy nem tetszik, vagy nincs ötleted, vagy bepánikolsz a határidő miatt.
– És ugyan már miért pánikolnál be? – idegesen körülnéz – Te, ez így kevés lesz, nem adnál bele egy kicsit?
– Egy pillanat – felpattan a fémdoboz, a csomót meg lazán végigbassza az asztalon, de pont a megfelelő helyen áll meg. Gyakorlat.
– Szóval?
– Mert az, hogy sürgetnek, az kontraproduktív. A hátáridő az a legnagyobb szopó. Állandóan az ketyeg a fejedben, hogy na, már csak 4 óra, jajj, már csak 3 óra van, bele kell húzni, úbaz már csak fél óra és még sehol se tartok. És a végén úgy érzed, hogy összecsaptad az egészet, nem leszel rá büszke. Persze egy bizonyos szempontból büszke vagy rá, mert a szarból csináltál légvárat, de akkoris.

Sparkle up.

– fffff… szóval magadat szopatod.
– Körülbelül. Kösz. – Átveszi.
– És ez megéri neked? Mennyit keresel így havonta pluszban?
– Azon kívűl amit bent? Hm. Frekvenciától függően olyan 100-200 körül, szóval nem nagy pénz.
– És megéri?
– Hogy ne érné meg, így meglesz a nagyobb tévé meg a jobb hifi meg a mégtöbb négyzetméter. – Átadja
– Kösz… de nem így értem. Hanem hogy, …

Csönget a mosott képű pizzás, még két redbull, meg egy kicsi négysajtos. A pizzát lebassza a földre, igazából csak a redbull miatt kellett a futár, pizzát rendelni meg „kötelező”. Ennyi pénzért akár lehetne jó is. De nem.

– Hanem hogy oké, hogy megvan mindez a plusz, de szerintem ez halál szopó ember. Nézd, az egy dolog, hogy jó dolog az extra cash, de nézd a másik oldalát. Szétbaszod a szervezeted, napi rendszerességgel dobálod magadba ezeket a szarokat, és aztán meg csak csodálkozol, hogy minden nappal egyre nehezebb lesz a kelés meg a koncentrálás. Nomeg ahogy elnézem kurvára nem élvezed ezt az egészet, különben most nem siránkoznál mint egy picsa a deadlineról vagy miről.
– De ez jó…
– A faszt jó, bazmeg. Nem élvezed, nem szereted és nem akarod csinálni. De csinálod. No és tudod miért?
– Miért?
– Azért mert egy buta fasz vagy, azért. Tiszta sor, hogy nem a szakmai fejlődés vagy az elismertség vagy a nélkülözés miatt csinálod. Hanem azért mert egy bugyuta pénzhajhász kurva vagy, aki bár kurvára nem szorul rá, hogy itt szopjon hajnali nemtudommennyikor, mégis megteszi, mert az eszénél nagyobb a kapzsisága.
– Nem érted, itt arról van szó…
– Arról van szó, hogy mindent bevállalsz, még azt is ami nem tetszik, ami ellen minden tagod tiltakozik. Mert azt hiszed, hogy az extra pénz, amit ezzel összeraksz az megéri azt, hogy szétbaszd magad, mind szellemileg, mind fizikailag. Egy ideig persze lehet ezt játszani. Hetekig, hónapokig, sőt akár évekig is. De én azt mondom, hogy kell egy határvonal. Kell egy határvonal, amit meghúzol, hogy igen, nekem ez a történet eddig éri meg, innentől az alvás, a lazább munkatempó többet ér. Mert tényleg többet ér. Ha kicsit lejjebb vennéd a munkák frekvenciáját és megpróbálnál valami egészséges munkarendszert kialakítani, akkor egyrészt sokkal produktívabb lennél, nem lennél full ideg egész nap és kicsit jobb érzéssel állnál fel a melók mellől. De ezt egyelőre nem vetted még észre, mert nem látsz előrébb az orrodnál.
– De…
– … és ha most megbocsátasz én most innen lelépek a gecibe, mert hamarosan vége a műszaknak és zárni kell. További kellemes fejzúgást, faszikám, egy élmény volt.

Popularity: 2% [?]