Uraim, kevés ilyen tipikus művészfilmet láttam eddig mint amilyen a Külvárosi Fények volt.
A történet: A főhős süllyed és a sorsa ellen már max fejben küzd, egyébiránt meg tökéletesen elengedte magát és hagyja, hogy lehúzza a mély.

A nagyszakállú eszététa a film végén biztos dörzsölgeti a szakállát, hogy igen, ez már igen. De nem. A színészi játék görcsösen vissza van fogva, talán túlzottan is, bár ez valószínűleg koncepció része volt, hogy jobban működjön a noir jelleg, ami viszont meglepően jól sikerült. A képi világ fullos, a végtelen el-van-itt-baszva minden jellegű helyszínek jól mutatnak a képen, mintha mindegyik beállítást egy erősen szoció-fil backgroundfestő izzadt volna fel a celluloidra, mert úgy érezte ez lesz most élete munkája és tényleg.

Hm. Mit kell egy filmrivjúban leírni? Ja igen. A rendező állítólag nagynevű és elismert és veterán és most ez egy újabb téma, amit feldolgoz és mások szerint remek a történet mert a mostani témát nagyon jól bemutatja. És jajj a színészek a visszafogott játékokkal és blabla.

Egy átkolázott este után biztos működhet a film, btw.
Bár akkor se lesz szórakoztatóbb és megkapóbb :)

Popularity: 5% [?]