Nohátakkor, összefoglalom hogy miről is lenne szó, hogy lássam egyedül vagyok-e az univerzumban ezzel a flessel.

Szóval voltak olyanok gyerekkoromban (kk?) hogy ágybanfekvés, (magas)láz és jobb opcióm nem lévén néztem ki a fejemből, várva a hév alábbhagyását.

És aztán amikor csúcsára ért a lázgörbe, akkor olyan csudákat haluztam, hogy csak na! Vagyis ugyanaz volt mindig, mégpedig csukottszemnél monokróm kép és valami nagyon egyszerű kis forma előttem. Egyik pillanatban a világ legsimább, legminimalistább matt megjelenésével egy egyszínű halványgradientes felület előtt, aztán a másikban ugyanez viszont a létező legdurvább részletességgel, összekoszolva, darabjaira szedve, kifestve, kipingálva. Mintha valami tust folyattak volna rá folyamatosan összevissza mozgatva felette, hogy egy egybefüggő, végtelenhosszú és végtelen sok anchorú görbe lenne, egyre vékonyodó vastagsággal. És mindez tűélesen, annyira, hogy szinte fájt belegondolni hogy az egyébként mikroszkóppal is alig látható vonalak is kristálytisztán látszódtak a többivel együtt.

Aztán ha kinyitottam a szemem akkor az egyszerű formák helyett az általam látottak kerültek ilyen villódzásba, megfejelve azzal, hogy a látott dolgok bármilyen dimenzió és rendszer szerint torzultak bónuszként az én érzetemmel együtt. Tehát egyik pillanatban a magam elé tartott kezemet gombostűfejnyinek láttam, aztán pár frémmel arrébb akkorának ami nem fér el a szobában, vagy éppen a gombostűfejnyi kezemhez éreztem magam méggombostűfejnyinbbnek úgy, hogy a kezemet továbbra is gombostűfejnyinek láttam.

Amikor meg halálközeli lázak voltak, akkor ez még fokozódott azzal, hogy pl. feltűnt egy hangya ami a fentiek szerint ismertetett módokon változtatta a méretét, érzetét és detailezettségét egy végtelen padlófelületen, ahol egyszer hol a padló rései között vergődött, máskor meg a lábai alatt recsegett az egész dimenzió.

Quite freaky.

Mindezt 7-8-9-10 éves korban.

Popularity: 2% [?]