Az utolso mondatra reagalva. Igen. Talalkoztam, -tunk, az erzessel. De egy ido utan, nem a negativ elmenyek elol valo menekules hatarozza majd meg a kapcsolatteremtest, hanem az oszinteseg, az egonk szuverenitasa. Belehet fekudni sok, agyba, es lehet ott jokat kefelni, de az meg nem lesz egy eletre szolo kotelek.

(csak az “oszinte” emberi kapcsolatokra gondolok, nem az uzleti es egyeb erdek kapcsolatokra)

valami ilyesmi. szerintem. (bocs a hadarasert)

Amivel egeszen addig nem kell foglalkozni, amig az olvasok halmaz es az ismerosok halmaznak nincs metszete es erre a metszetre nem lesz referencia semmilyen szinten.

Ezt felfoghatjuk egy eleg straigtforward, altalanos szabalynak is egyebkent, de ezzel pont a blog terapias jelleget veszitjuk el, hogy kimondunk olyanokat, amiket

1. csak ki akartunk adni magunkbol
2. kesobb vonjunk le tanulsagokat, kovetkezteteseket

Ehelyett odafigyelunk minden szora, remeg a kezunk a submitgomb felett.

Szerintem talalkoztatok mar a jelenseggel es ertitek mirol beszelek.

csak ismerős-ismeretlenek meg percek alatt szembejöhetnek facebookon/iwiw-en, és akkor oda a “nyugi”.

De nem hiszem, hogy jó megoldás mindig új eldugott blogot kezdeni. Én olyasmin gondolkodtam a mostani oldalam kapcsán, hogy bizonyos embereknek adok majd accountot (nincs szabad reg), és ha csak tötyi-fötyi témákról írok majd, akkor azt bárki elolvashatja, de ha kicsit húzósabbról, akkor csak a regisztrált tagok (akik olyan ismerősök, akik személyesen nem ismernek se engem, se a környezetem, de rendszeresen kommentelnek). Így csakcsak ki tudja magából írni az ember, reagálnak is rá, de mégsem látja a mami, hogy a mákosrétesét szapulom. Kisebb surlódások meg nem számítanak (no és persze minden másra ott a MasterCard).

Ofc lehet usereket is jobban differenciálni (család, barát), de azt én már nem hiszem, hogy csinálnám.