Végül is ezt mondhatjuk médiahekknek, de attól az még pofátlan visszaélés marad. Meglátjuk mi lesz, de maradjunk annyiban, hogy épp kísérletezünk a valóság és a blog határainak átlépésével. Asszem ez kellően píszí.

Egy percet megér.

Szóval most szombaton lesz ez a rendezvény, a DROGferencia. A honlapon fent van minden, el lehet olvasni, ott vannak a célok, az eszközök, az elvárható eredmények. Három szóban annyi a lényeg, hogy bárki akit érinthet – kit nem? – és bárki aki foglalkozik a cuccokkal – rehabilitál, preventál, injektál – meghívást kapott, meg még úgy az összes hallgatói önkormányzat. Aki odajön, annak véleménye van, és ha már ott van, minden rendelkezésre áll, hogy elmondja. Dönt. Csinál.
Van ennek csomó oka meg magyarázata, egyébként meg viszonylag széles konszenzus van a projekt mögött, úgyhogy gondoltam itt sem fájhat ez nagyon. Egyébiránt meg már sokszor volt beszéd tárgya errefelé is mindenféle cucc. És persze a blog is függés., és életünk az áram és még vagy 10.000 hasonlat. Én annyit mondok, ha van még 10 perced, olvasd el. És ha van egy szabad napod, gyere el. Free meg minden. Este buli. Csekit.

Ja és még a Jószellő Urat kérném hogy lehetőség szerint ne törölje már le rögtön ezt mán és azonnal. Értékelje a szabad kereszteződést ember és gépe, neuronok és elektronok, valóság és másikvalóság közt. Az ilyen kis actek, mi több eventsök fúrások, amik egy rövidke időre megpillantani engedik a túloldalt lévő ideák világát. Akár melyik feléről a monitornak.

Az emberi én biztonságra törekszik és kételkedik a maga teremtette biztonságban. Vegyük észre, hogy 2005-re az egységnyi időre jutó befogadható/befogadni kényszerült információmennyiség az 1975-ös mennyiség nagyonsokszorosa. Bejövők mindenhol. A gond az öntudat leépítésénél kezdődik. Képzeljük el, hogy az ember hangkártya. Mégpedig olyan hangkártya, amin négy jack van. Egy line-out egy line-in, egy microphone és egy sfx out. Namármost mi is történik, ha mindegyikbe berakunk egy bemenő jelet. Leginkább semmi, ugyebár. Vegyük észre, hogy a példában szereplő hangkártya nem tölti be a funkcióját, nem működik, elképesztő mennyiségű információhoz jut hozzá, aminek jó esetben felét, de azért mi tudjuk, hogy semennyit hasznosít.
Az, amit mi ma a piaci társadalom fejlődésének gondolunk, feléli a jövőt. Itt mifelénk, európában, közép-kelet európában vannak korlátok. Vannak olyan, az egyéni élet számára adottnak, ha úgy tetszik eleve elrendeltnek tekinthető sajátságok, amelyekre az aggódó társadalomtudós akár kétkézzel rátámaszkodhat és mondhatja, hogy nálunk márpedig nem fogja ledarálni a tőke szabad áramlása a szellem szabad áramlását. Nálunk mindig ott lesznek a homokzsákok tetején azok egyetemisták, akik egyrészt meg tudják mutatni Litvániát a világtérképen, másrészt tudnak másodfokú egyenletet megoldani (ha utánanéznek, biztosan). Mert európának van történelme, vannak hagyományaink, van időről időre kiírtott és újrafelfedezett kultúránk (minden évszázadban feltaláljuk a kereket). Mindig lesznek nemzeti viták, kérdéses határok, túl konzervatív vagy túl liberális, túl nemzeti vagy túl nemzetközi, túl semmilyen politikák. Mindig lesznek vitáink és veszekedéseink és mindig tudunk majd miért ordibálni, hogy a te anyádat.
A piaci társadalom mindezt el kívánja törölni. Olyan természetes, az ember ember mivoltából adódó motorokat akar kiiktatni – és szükségletnek hitt motivációkkal helyettesíteni, kitölteni az űrt amit csinál beléd – amelyek éppenséggel nem a fogyasztásról, hanem a kérdezésről szólnak. De ez nem a fogyasztásról szól.
Korunk világa a költség/haszon világa, úgy ahogy előző néhány ezer évben az életen, a látható világon túl kerestük a kiutat. Ma a hatékonyságot, egész pontosan a minél kevesebből minél többet, illetve a minél többet minél rövidebb idő alatt idejét éljük. A fogyasztás központba állítása és ez a szemlélet tesz Téged azzá, ami lettél. Futsz az eszközeid után, amivel kényelmesebb lehet az életed, amivel még hatékonyabb lehetsz, mint felhasználó és közben azt mondod, igen, én értem, a gyártó, a tőkés eladni akar és hízni. Itt tévedsz. Nem eladni akar. A globális piacon mára már gyakorlatilag nincs szükség fogyasztóra. A fogyasztó tulajdonképpen akadály, mert diverzifikált igényei vannak, éttermeket, porkávét meg eső és széltűrő melegítőt akar, márkát akar, brandet akar. Energiát fogyaszt. És már implicite el is mondtam, amit akarok. A lényeg a játék. A folyamat. A művelet. A létezés egy formája. Nevén mondva, a rabságod, a sorsod. És még egy pont. A multinacionális nagytőkés valójában börtönőr. Az ajtó másik oldalán áll ugyan, de a Te hat négyzetméteres mozgásteredhez képest az ő előny még másik négy négyzetméter, meg talán egy 133mhzes Pentium egy, Csak a doom 1 elfusson rajta meg a pasziánsz.
Nem vagyok nonkonformista. De a hedonizmus céltalan életforma. A régi kisz-tankönyvekben volt egy ábra, egy sorrend, amely a helyes életet hivatott megjelölni. Első lépés: szakmai fejlődés. Második lépés: politikai fejlődés. Hamadik lépés: a napi munkán túl elvégzett alkotás. Ma úgy mondád, hozzáadott érték. A család hamradik gyermeke.

A piaci társadalom: börtön az elméd számára. De minden pillanat a tiéd, hogy rájöjj, merre van a kijárat. Mert az ajtók nincsenek kulcsra zárva, csak sosem jutott még eszedbe, hogy kipróbáld. Mert irracionálisnak tűnik. Mert lehetetlennek tűnik. Mert a fejedben a jövőd: rózsadomb vagy nyugatialuljáró.

Próbáld meg az ajtót és nézz szét kint.

Albert Camus élete utolsó pár évében már úgy gondolta, hogy elege van a politikából meg a nyilvánosságból meg az egész korabeli hypeból és ezért úgy döntött, hogy filozófus lesz mostmár teljesen inkább (jegyzem meg ez elsősorban az 1956os magyar eseményekhez való hozzáállásbeli különbségek miatt történt, konkrétan Camus és Sartre összekülönbözésén, de ez most mindegy is). 1960-ban megpályázott és elnyert egy öt évre szóló ösztöndíjat, amely öt éves – ha jól emlékszem amerikai – kutatómunkát volt hivatott finanszírozni. Camus az egész lóvéból vett egy elképesztően nagy V8as verdát aztán próbálgatta a kétkilót Párizs külvárosában. Aznap délután hunyt el közvetlenül egy rendesebb fa legyalulása után/közben.
Camus egzisztencialista volt.

…maga valójában késztetést érez blogkészítésre csak ellenáll.
Ne Tegye! Engedje szabadjára alkotó kreativitását, engedje hogy a bölcsesség és a szeretet energiái megnyissák Ön előtt az alkotás csodálatos termének kapuját! Lépjen be, érezze Ön is a csodálatos megtisztulást, a megkönnyebbülést amit egy egy blog elkészítése jelenthet!
Idebent már várjuk Önt.

salvation, 2001.08.26. 19:22:16

találtam és elolvastam.
már nem emlékeztem mert feláldoztam a gyerekkoromat.

Látom magam előtt, amint a társadalmat, amelyben élek egyenruhás férfiak és nők, ugyanolyanok mint én, emberek, gondolatok érzelmek valami homályos és megfoghatatlan, nem is igazán értett, de megkérdőjelezhetetlenül jó jegyében próbálják irányba terelni, elvinni valahová. Konzervatív idáikból egyenesen következik, hogy aki nem velük, az ellenük, és az felforgató és ellenálló, nem magyar, nem ember, kommunista, önmagát s saját ellenálló fajtáját jogos kiírtásra determináló cselekvő. Vegyük észre, hogy ez nemígy van. Piac. Relitás. Közösség. Gondolkodás.

Tegnap itt jártunk. Voltunk ott, ahol kortársak emlékeztek arra, aki testközelből látta és vetette el azt, amit nekünk hatvan év távlatából egyszerű, egyszerűbb. De a rasszizmus, a kirekesztés nem hatvan éves jelenség. Mai, mostani probléma. És nem megint, vagy újra, vagy jaj_de_rossz_hogy_a_semmiből, hanem mindig.
A rasszizmus elvetése, a ‘nem-rasszista’, a befogadó, a nyitott, közösségelvű nem akció, hanem állapot.

legyetek forradalmárok de csak amí ki nem növitek utána meg használjátok ezt az izét

újabb politikai áldozat link
natessék link
[ez az utóbbi amúgy a vég kezdete, de inkább a kezdet vége, valami új jön]
AdBlogZ R On The Way