És szerintem holnap vagy holnapután kibaszom az új dezájnt, ami ugyan még félkész, de holnap vagy holnapután is az lesz, de majd kalapálunk rajta, együtt, közösen.

A legtöbb iPhone háttérképet kínáló szájt viszont:
- watermark akárhol
- a kínálat 95%-a újrafelhasznált lekroppolt desktopról átmentett valami, ahol megtalálható minden, amitől minden magára valamit is adó ember idegpályái összerezzennek: Apple logó ezerféle verzióban, Leopard, Tiger és Jaguar default hátterek, csajok-kocsik-zenekarok színvonal, utoljára 2001-ben menő űrös absztrakt szemét.
- zéró erőfeszítés, összelopkodni mindent mindenhonnan és rábaszni a watermarkot.

Éppen ezért volt számomra üdítő újdonság a Poolga.com, ahol különböző nemzetiségű és stílusú alkotó submitolja a saját terveit és figyeli a másokét. Viszont szemben a mostani trendekkel (és amit én ebben az esetben üdvözlök), felkéréses rendszerben megy, a beérkezett anyagokat válogatják, szerkesztik.

És ez jó.

Nem demokratikus, de jó. Megkímél a gagyitól, nem kell több száz képet végigbogarásznom hogy találjak egy jót és van valami nagyon oldschool dizájner konteszt hangulata, ami lehet hogy csak az én nosztalgikus lelkemnek tetszik, de én még abban a korban nőttem fel, ahol a contest és compo szavaknak nevük volt :)

A másik megoldás szerintem jobb sorsa érdemes Zune háttérképeinek használata, amik a másik oldalról közelítenek: a Microsoft felbérelt egy csomó dizájnert hogy alkosson a Zune brand alá reklámot, hirdetést és -ami minket érdekel- háttérképeket.
Az eredmény pedig egy nagyon magas fokú dizájn-orgia, ahol helyet kap a csont-minimáltól kezdve a pop arton át a mesekönyv-illusztrációig szinte minden. És ami a legjobb, hogy arányaiban hasonló az iPhone kijelzőjéhez, tehát nyugodtan használhatjuk őket a revolutionary communication device-unkon (óbaz).

A Office of Government Commerce új logójának megtervezése 40 ezer angol fontba került, ez átszámítva megközelítőleg 12,7 millió forintot jelent magyar pénzben.

Mindenki nagyon örült az új logónak, hiszen sokba került, kellően karakteres és minimalisztikus volt, a marketingesek is örültek neki. „Progresszív”, „Nagggyon fasza!”, „ez ÜBER” mondogatták a juniorok és persze néhány senior is. A vezetőségi ülésen, a prezentáción is taroltak, taps volt és erős kézfogások — „szép munka, fiúk, ez az új logó igazán fasza lett, gyerekek”.

Prémiumok néztek ki.
Mindenki nagyon izgatott volt, hogy mi lesz majd amikor bemutatják a dolgozóknak az új logót, felmarva kulcstartókra, tollakra, levélpapírra, mappára és persze borítékokra. Meg lesz majd lézermart háromdé kocka meg tűzőgép! Meg bögre, bazmeg!

Aztán másnap a dolgozók elkezdtek kuncogni, amikor elforgatták a brandes tollat vertikális helyzetbe és meglátták az új logó „másik arcát”:

Az ebayen biztos lesz keletje.

( forrás: telegraph.co.uk )

Én megértem, hogy a kőkorszakban a hőskorszakban amikor még a Winamp volt a shiznit (10 éve) és új volt még az id3 akkor még működött a Genre (műfaj) és mindenki vidáman kattingatta be Polkára meg Classicalra.

De új évtizedben járunk barátaim és az egy taggel meghatározható zenék ideje lejárt!

Mert ugye mindenki belefutott olyan problémába, hogy nem tudja, hogy egy elektronikus alapokkal bíró instrumentális hiphoppot milyen műfajjal lásson el. Mert ha lelektronikusozza, akkor nem látszik a hiphoppok között, ha meg lehiphopozza akkor nem látszik az elektronikus zenék között.

Mi lenne a megoldás?

Cimkézhető zenék és kombinálható tag szerinti keresés!
Így ha van egy proper módon felcimkézett médiatárunk, akkor a következő előnyökhöz jutunk:

• Nem csak műfaji hanem akár egyéb jellemzők szerint is cimkézhetünk (BPM, label, hangulat, liftzene-e stb.)
• Ezekből igen fasza playlisteket kreálhatunk (megmondom a gépnek, hogy csak német négypernégyet játsszon 120 BPM-eset, a kalapálós fajtából)
• Össze lehetne lőni különböző zenei szájtok információs bázisával (ie. last.fm) és onnan felvenni a community által felvett népszerű tageket (mint ahogy a del.icio.us linkfelvétele is működik)
• Nyugodtabb alvás, konszolidált szívritmus.

Mert így, a jelenlegi formában a Genre mező kihasználatlan és értelmetlen. Előre barátaim a cimkés jövőért!

We’ve got the vibe, /
Check one-two, check one-two-three

Meghát a rönkrakó

Most épp a .DS_Store undormánnyal számol le a Leopard-saját CoreData fícsörével úgy, hogy lehetősége lesz a usernek per-folder beállításokat csinálni, undozgatni dolgokat, sőt, még arra is volt energiája a faszinak, hogy megcsinálja Leopard-kompatibilisre az appot.

Kan’t wait for tha new update!
Path Findert minden háztartásba!

Még csak noticable, viszont a cserélt kijelzőre pár hét múlva szerintem lejár a garancia.
WTF

Szóval minden simán zajlott egyébként, egy nap alatt megvolt (déltől-délig), teljesen korrekt módon megcsinálva, sehol egy karc, egy félretolt csavarhúzónyom, a display hibamentes, mintha új lenne.

Viszont rá másfél hétre egyik estéről a másikra az akkukapacitás két óráról leesett 25 percre. Tegnap pedig 15 percre. És nem értem miért. A gép a melóhelyen állványon, légkondicionált helyen, otthon cinemára kötve felnyitva üzemel, mindkét helyen folyamatosan tápról. Naponta kb fél-egy órát üzemel akksiról, ill. néhanapján (hetente 1-2 alkalommal) rendesen le van merítve. És ez már nem az első alkalom.

Segítséget szeretnék kérni, hogy kiderüljön, hogy miért mennek tropára az akksijaim ilyen sűrűn.
Írjak az almagyárnak?

update: közben nyomoztam és kijött, hogy ha 300 ciklus alatt vagy két éven belül nagyon alacsony capacityt/runtimeot hoz akkor cserélik

Viszont a probléma ettől még nem szűnik meg, nevezetesen hogy mi a fasz lesz 2008 marciusaig amikoris lejar a ket ev. Haromhavonta fogom cserelgetni az akksikat?

Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar előjön, de azt kell, hogy mondjam, hogy hiányzol. Lassan három órája kell, hogy nelkülözzelek, de máris úgy érzem mintha tizezer éve váltunk volna el.

A lefontosabb dolgokat úgyis akkor értékeli az ember, ha elltűnnek az életéből. Te vagy nekem a legokosabb emberi lény, a legtökéletesebb múzsa és a leghűségesebb társ (kivéve talán akkor amikor betegeskedsz). Nélküled nem tudok alkotni, nélküled sose tudom meg milyen San Franciscoi a napfelkelte ilyenkor és mik a fontos dolgok az életben. Nélküled fél embernek, ihlettelennek és butának és outdatednek érzem magam.

Szükségem van rád. Most jobban mint bármikor máskor. Gyere vissza hamar.

És sikerüljön jól a plasztikai műtéted, mertkülönben.

Sok puszi XOXOXOXOXO,

A te Administratorod, trn

-

Szóval kíváncsian várom, hogy mennyire végeznek jó munkát az Intercasnál.
Egyébként a gépleadás simán ment, az átvevő hölgy abszolút kedves és készséges és korrekt volt. Szóval a magam részéről egyelőre nem értem miért szapulják a helyet.

Btw, igen én vagyok az indexen .

Megnézte, épp megjött, hétfőn vagy kedden vigyem be a gépet.

Eddig minden simán megy.

A mostmegmiafaszvan az olyan, hogy derült égből belassul a rendszer, minden szaggat vagy nem reagál dolgokra vagy csak baromi lassan. Ilyenkor az ember gyakorlott Windows userként megnézi a futó programokat (alma-alt-escape) és megnézi van-e olyan program ami nem válaszol (not responding).
Ha itt nem talál ilyen tételt akkor előveszi az activity monitort és processzor-usage ill. memória-usage alapján rangsorolja a processzeket, hátha kiszúr valami gyanúsan magas értékkel bírót, majd forcequitol.

És ha ekkor sincs megoldás akkor bazmegol.
Mert a logelemzéshez nem elég advanced user.

Bár az esetek 90%-ban a Safari a ludas.

Az első a New York Times online megjelenéséért felelős Khoi Vinh (ő az aki az ultrapimp megjelenésű subtraction.com blogot jegyzi) van prezentációja, ahol a modulrácsok weben való alkalmazásából ad egy gyakorlati útmutatót egy komplett siteredesign példáján keresztül bemutatva.

http://www.subtraction.com/archives/2007/0318_oh_yeeaahh.php

A másik pedig Mark Boulton és Richard Rutter demója, amiben leírják, hogy nem amiatt kéne sírni, hogy kevés a használható betűtípus a weben és hogy a fontméretek, hanem menni előre és tolni.

http://webtypography.net/sxsw2007/

Mindkettő rendkívűl érdekes és hasznos prezi, nyálazzátok át mindenképpen ha hasznosan akarjátok eltöltetni az időtöket (és ilyesmiben utaztok, ofkoz).

Az xms és Handrás jóvoltából az akksipara rész megoldódott tegnapelött, úgyhogy egyel kevesebb javítandó tételem lett (most meg mindig meglepődök, hogy három órákat ír a töltött akksi :)).
Tegnap pedig elvittem az Intercasba a gépet (kicsit trükkös volt megtalálni a helyet tho’) az arcok korrektek voltak, felvettük a munkalapot, a kijelző és a top case cserélve lesz. Ma reggel még átfaxoltattam a könyvelőmmel a számlát, mert ehhez ragaszkodtak (ezen nem múljon).

Mindenki nagyon készséges és pozitív bolt eddig.

Három hét körül mondták mire befutnak az alkatrészek és két-három nap lesz amíg ott kell hagyni a masinát.

Szóval most ezek vannak.

Szóval amint megkapom a számlámat a könyvelőtől (holnap vagy holnapután) elkezdem a garanciásprojektet.

A cél az lesz, hogy bemutassam a saját példámon keresztül hogy milyen is az Intercasos Apple szerviz és hogy hogy igazak-e a vele szemben felhozott vádak, vagyhogy épp ellenkezőleg, mmint hogy fasza arcok és korrektek.
A fejleményekről pedig tájékoztatva lesztek, tételesen, korrekten, blabla.

Hogy oszlassuk el végre az Intercas kialakult izéket, na.

Félgözős akksi: Az akkumulátor jelenleg megközelítőleg egy órát bír. A kezdeti 2,5-3 órás üzemidőhöz képest ez kimondottan gyatra teljesítmény. Próbáltam nemrég formázni is a cuccot, akkor a jelenlegi elérhető 3137mAh-ás max kapacitáshoz képest sikerült kihozni 4527mAh-t. Előtte 3089mAh volt a max, az akksi pedig a gyári értékek szerint 5500mAh-s.

Összekarcolt kijelző: Az elöző gépnél ilyen para nem volt, viszont a mostaninál a billentyűzet úgy látszik, hogy hozzáér(t) a kijelzőhöz és szállítás közben felkarcolta azt. Alapvetően leszarom a karcokat, amíg nem befolyásolják a látott képet, viszont itt szürke foltokként jelentkeznek (ennyire karcolta össze). Azonban nem csak a billentyűzet, hanem az alatta lévő fémcsík is hozzáér(t) a kijelzőhöz, úgyhogy vele egyvonalban szintén szürke vonalam van. Hogy még szebb legyen az élet, a fedél meg a gép házát karcolta össze, a fedél pereme meg ugye ahhoz ért hozzá. Zseniális. Amiután elöjöttek ezek a parák, beruháztam egy ScreenSavr-re (darab mikroszálas anyag a fedél és a géptest közé szállítás esetére), de a para ettől nem szűnt meg max. csak megakadályozni tudtam vele későbbi esetleges károkat,

Foltos kijelző: Valami rejtélyes oknál fogva a kijelzőn jól kivehető és kimontottan zavaró, ujjnyi fehér foltok kezdtek el megjelenni, látszólag teljesen random módon. Először azt gondoltam, hogy biztos valaki rábökött a zsíros kezével, hogy na az a dizájn kell, de később, alapos kijelzőtisztitás után rá kellett jönnöm, hogy ez biza nem zsiros ujjlenyomat, hanem valami defekt. Utánanéztem és kiderült, hogy hasonló jellegű para már volt a Powerbookoknál is, de ott nagyából más elhelyezkedéssel jelentek meg a foltok. Viszont egy világítóalma-hekkelő prodakt install tutoriáljának a negyedik lépésénél megtaláltam a cluet: A fehér foltok a fekete pöttyök helyén jelentkezik.

Kopik az ezüstfesték: Valami bizarr indokból az Apple úgy döntött, hogy a billentyűzet alatti amúgy is ezüst fémbetétet lefesti az aluházéval egyező festékkel. ami most kopik. Jelenleg a nyilak illetve a command-space billentyűk alatt jön le a cucc. Erre is megoldást keresek majd.

Ráz a gép: Úgy tűnik, hogy a gép földelése/szigetelése/nemtom nem százas, ezért bizonyos helyzetekben rázhat a gépház ha nem gumikesztyűben kezeljük. Erről van is egyébként demonstrációs video.

Hőség: Ez igazából nem annyira foglalkoztat, mert együtt tudok vele élni, viszont rövid használat után is baromira fel tud melegedni a gép, a billentyűzet fölötti fémcsík néha kimondottan égető élményt biztosít az odatévedő ujjaknak. A gép alfeléről ne is beszéljünk :)
(mondjuk ilyen durva melegedés a Centrino-s PC-s időszakban nem volt :)

Fagyás: Néha random lefagynak az appok és kifagy a gép, minden különösebb ok nélkül. A legjellemzőbb, hogy taskváltáskor (command-tab) úgymarad a gép. A kurzor mozog, a hang megy, de semmi más. Semmilyen billkombóra nem reagál, you get tha picture. Meg az appok néha-néha csak úgy bezáródnak (jellemzően a Safari meg az Xtorrent), de ezeket betudom programspecifikus parának.

Random iPod mount: Ez nem tudom mitől van, de az iPod néha csak sokadik lehúzás-reconnectre jelenik meg az iTunesban. De lehet, hogy ez is programspecifikus hülyeség.

Optical-out-para: Egyszer-kétszer meg volt olyan, hogy a jackkonnektorból kihúzva a szpíkerdugót azt hitte, hogy itt most optikai kimenetelés van és elkezdett vörösen világítani. Bár reprodukálni nem fogom tudni de igazából ez is leszarom-dolog.

Szóval ezek vannak, meglássuk, hogy mi lesz.
A garanciapapír szerint az Iskola utcabéli Intercas lesz a szervízem, a kérdésem pedig csak az, hogy mennyire akarnak majd elhajtani a gecibe és melyikre tudnak majd garanciális orvoslást adni.

Amit elvárok: Akku- és kijelzőcsere és a cserék idejére cseregép (csere-csere-csere-csere. bogár.).
Amit szeretnék: A fentieken túl még kopófesték-issue feloldás(csere vagy vmi), rázásmegszüntetés.

Mac-tapasztalt barátaim, mik az esélyeim szerintetek?

Az egyik legfontosabb, hogy diccseltem a Safarit, mert bár még továbbra is visszahúz a szívem, mert annyira szexi az egybetapasztott history-előre-hátra léptető gomb és a kompakt refresh/stop gomb meg hogy a statusbarban szól, hogy a link új ablakot akar-e nyitni vagy a jelenlegiben tolja tovább a kontentet. Apróságok, de ezektől lesz fasza a szoftver. Vagyis nem lesz fasza, mert a Safari egy strandlabzására és fagyásra rendkívűl hajlamos valami, amiből végleg elegem lett. A győzedelmeskedő szoftver pedig a Camino. Egyelőre elég fájdalmas az átállás, bookmarkokat kell majd átdobálni and stuff és a kinézetén is kell még majd még csiszolni mert a jelenlegi kasztomizálási lehetőségek elég gyászosak éshát az alap Camino eléggé *khm* randa. Funkcióiban viszont egyre faszább, már-már majdnem sikerült elérnem egy közepesen felpluginezett-használható Firefox szintet.

A másik pedig, hogy az Aperture helyére került a Lightroom, ami az 1.1-es bétákhoz képest szerintem rengeteget javult, funkcióiban és sebességben egyaránt (Aperture-ban el nem tudtam volna képzelni, hogy a soksokezer képemet egyszer fél-Picasa sebességgel tudom majd átszkrollozni (értsd: nem szaggat, meg akadozik, meg sívit tőle a hűtés)). Ami egyelőre nagyon tetszik az az Aperture-énál gyorsabb működés, a szembarát és okosan kialakított kezelőfelület és hogy a képeket nem tuszkolja bele Libraryba, így a programon kívülről is el tudom érni őket. (Gondolkodom, hogy DNG-be áttegyem-e a képeimet, de majd az okosok lebeszélnek ha nem érdemes) Ami egyelőre nagy szopó, hogy a képeken Aperture-el végrehajtott módosításokat max versionként tudom áthozni, ha egyáltalán, és hogy törlésnél mániukás rákérdez, hogy most akkor csak a Lightroom libraryjéből akarom csak kiszedni a cuccot, vagy be is akarom-e dobni a kijelölt képeket (és nincs csekbox, hogy később ne kérdezzen rá erre újra. Meg újra. Meg újra.). És hogy nincs decens Flickr uploader plugin, csak hülye kerülőmegoldások :(

A következő lépcsőfok az lesz majd, hogy megpróbálok egy olyan szoftvert találni, ami a VLC bizonyos funkcióit összehozza a Quicktime egyablakos rendszerével és kényelmesebb (ámbár nem tökéletes) kezelőfelületével és még pár aprósággal. Bár ilyen biztos nem lesz :(

Tudom, hogy elfoglalt vagy és sok a dolgod , mert sokat foglalkozol az árammal és hogy meleg vagy, de nem ezért írok neked. Hanemhogy azért, mert feltűnt, hogy autóbbi időben nagyon el vagy fáradva, nem bírod úgy a munkát és gyakran le kell ülnöd a helyi konnektorhoz hogy kifújhasd magad. A para viszont nem is ez, mert aki idős az fárad és aki fárad az veszít az erejéből vagy mi, de én igazából arra gondoltam, hogy te egy kicsit túlzásba viszed. Ismerek náalad sokkal öregebb akkumulátor bácsikakat, akik sokkal idősebbek nálad és mégis tovább bírják. Szóval azt szerettem volna megkérdezni, hogy ez nálad szervi rendellenesség vagy idegi alapon megy vagy csak elszürcsögted az akkumulátorsavad (ha van neked olyan). Mert valójában én csak azt látom, hogy ha ránézek a lázlapodra, hogy bazmeg fél év és 56%. Szóvalhogy akkor most hogy legyen? Perszehogy elviszem a szervízbe és megfojtom a szakembert ha azt mondja hogy ez teljesességgel természetes uram, hogy az akkumultárok veszítenek a kapacitásukból, igen még egy ilyen hájpaszupa akkumultár is, fél év után, igen, akár 50%ot is eshet.

Szóval ezek lesznek majd kedves akkumulátor bácsi.

(és tudom, hogy nem azért vagy beteg, mert Apple akkumulátor bácsi vagy, hanem mert az Apple is használhat Sony akkumulátorokat :))

Akkumulátor. De szép szó, bezonyám.

Nos, az OS X rendelkezik egy igen hasznos fícsörrel ennek a problémának a feloldására. Az adott file-ra jobbegér/get info után beugró infópanel more info lenyíló részére kattintva pontos infót kapunk a hivatkozó url-ről.

Baromi hasznos, mert csak rákattintunk ugye és máris ott vagyunk az eredeti oldalon, ahonnan lehúztuk, nem?

Hát nem. Az url egyrészt az esetek nagy részében egy redirectelős stuff (pl. getfile?file=423423423423) amivel nagyon nem leszünk kisegítve ha a termékoldalra lettünk volna kíváncsiak.
Másrészt pedig nem kattintható. Vagy kijelölhető-másolható.

Ott az url és gazdálkodj okosan.

Pedig mennyivel jobb volna ha ez a fícsőr használható lenne :(

(lenne, vonna? :))

A valóság viszont az, kedves barátaim, hogy kevés olyan elbaszott és szar programja van az Apple, Inc.-nek, mint az Automatornak nevezett vicc.

Mi az alapprobléma? Nagyon egyszerű: Úgy készítették el, hogy akár egy gyerek is tudja használni. A probléma pedig épp ez, hogy egy gyerek is tudja használni, de csak ők (illetve a nagyon basic, igénytelen userek), mert hasznos munkavégzésre alkalmatlan. Kimondottan alkalmatlan. (azaz: butáknak készült és az ő igényeikhez lett is igazítva, a poweruser meg szopik rendes eszközök híjján)

Amikor még hardcore Windowser voltam, addig a fileátnevezésekhez, case állításokhoz kiváló tool volt a Teljhatalmú Parancsnok, amiben szerintem az eddigi legszofisztikáltabb mass rename tool volt. Reguláris kifejezéseket írhattunk a kereséshez/cseréhez, egykattal állíthattunk akármilyen Case-t, sorszámozhattunk, dátumozhattuk a fileokat. MP3 release-khez vagy ilyenolyan forrásból szerzett mp3ak filejainak könnyen adhattunk vele jól kialakított formát és igazából nem volt nehéz kitanulni a kezelését. Ezzel szemben az Automator ide vonatkozó Finder műveletei buták és mindenféle advanced dolgot nélkülöznek. Nem lehet x-y karaktersorszámoktól vagy -ig vágni, filetípust módosítani, vagy csak azok írásmódját megváltoztatni, sorszámot szöveg-be illeszteni, dátumformátumnál teljesen kasztomot választani (pl. ha csak a hónap nevét akarom kiíratni a fileba valahova, már akkor meg vagyok baszódva), vagy pl sorszámozásnál saját karaktert bírni, csak az Apple által megálmodott kötőjel, pont, szóköz, aláhúzás, semmi ötösből. Bummer.
Sorolhatnék még napestig ilyeneket, de fogytán az időnk.

De akkor mondok még, mert mégis szóltak, hogy van még időnk. A Preview lehetőségei is eléggé lekorlátozzák a lehetőségeket. Példák: Csinálhatok thumbnaileket képekből (ideális galériákhoz), de azokat csak négyzet alakú 128×128, 96×96 és 72×72 px méretűek lehetnek. Átméretezhetek képeket, de csak egy befoglaló négyzet szerint, ha pl. egyenlő magasságú képeket szeretnék, akkor megint meg vagyok baszódva, mert a nem elég magas képeket nem húzza ki magasságig, a túl széleseket pedig összehúzza, darn. A processzált képek JPEG tömörítését nem tudom megadni. És ami a legfontosabb, lol, hogy képkicsinyítésénél nem lehet kiválasztani más interpolálási izét, hogy ne mondjuk olyan izé a képen az izé.
Az ember ilyenkor persze azt mondaná, hogy PhotoShopos Automator műveletek is vannak és azokban biztosan van ilyen, de nem, nincs. Talán a következő rilizzel (de valószínűleg abba se lesz, mert a bétában sincs).

Ezek azok amik engem közvetlenül érintettek, de tudnék még példákat mondani a iTunes- és Mail-related akciókból, de mostmár tényleg fogytán az időnk.

Ja igen. A másik. A másik, hogy az Automatoros akciók kibaszott lassúak, még egy olyan viszonylag új inteles gépen is, mint az enyém (na jó, azért annyira már nem új), egy foldernyi kép átméretezése sokszor fájdalmasan lassú, kevés file esetén is és vannak olyan szituációk, ahol egy sokfileos folder átnevezése eltart akár 30 mp-ig is. Mindeközben pedig folyamatosan ott lebeg a kard az ember feje felett, hogy ne fagyjon ki a felénél (mert gyakran előfordul ez is) és ne dobjon fel hibaüzenetet a folyamat során (így baszva el pl. egy filesorrendet), mert akkor helo, kezdheted az elejétől.

No mindegy, a véleményem az, hogy ha azzal olt téged egy mekes, hogy “haver, hú, Automator! Ezzel mindent meg tudsz csinálni, válts mekre” akkor egyébként is meg ezért is nevesd ki nyugodtan (mert hittéríteni gáz).

Köszönöm.

Azt hiszem ez a link többet érdemel annál, hogy csak simán kirakjam a linkfalra, de ez a névjegykárty gyűjtemény ez nagyon, de nagyon nagyon kemény.

A mai customizeban Close-Cropped ultra-cute és ultra-setasdefault háttérképeit ajánlja a séf. Páccal és roston, ahogy azt kell, gourmet módra. Tapadtjatok rá, amondó vagyok.

Close-cropped ezerrel
Keverjétek az elöző Customize részeket is.

Én, mint egyszeri dizájner, azt kell, hogy mondjam, hogy a blogolás munkaügyileg az egyik legjobb dolog ami történhetett velem. Azóta, amióta a cica XHTML-CSS gúnyában funkcionál, azóta sikerült szakmailag minden olyat összehoznom, amiről azelőtt még álmodni se mertem volna: CD és DVD-borítók, flyerek, meghívók, weboldalak-, logók, névjegykártyák és egyéb printes izék tervezése, szájtbild ésatöbbi. Azelőtt gyakorlatilag semmi. Alig pár dolog.
És most meg rengetegsokminden.

És szinte minden ügyfelet, munkaadót, akárkit köthetek valamilyen úton-módon a cicához és ez két opcióhoz vezet: Vagy nagyon kevés available dizájner létezik 2005-ben Magyarországon, vagy ez a blog dolog tényleg működik és kilométerekkel hatékonyabb mint egy mezitlábas portfoliószájt.

Szerintem az utóbbi. Ha a dizájner ügyes és sikerül minél népesebb olvasótábort összehoznia, akkor akár a munkájáról, akár a mindennapjairól ír, előbb vagy utóbb elkezdenek be-becsúszni a megrendelések. Miért? Gondolj csak bele.
Egy blog jellemzően nagyobb és tömörebb látogatói bázissal rendelkezik mint egy portfolioszájt. Többen nézik és sűrűbben. Egy blogra akár naponta többször is ránézhetnek, míg egy portfoliora talán ha havonta. Nem jellemzőek a nagyon pörgős portfoliok, no. Ez pedig jellemzően azért jó, mert így a dizájner neve bennemarad a fejekben és ha valakinek dizájnerre lesz szüksége és mondjuk megkérdezi az egyik olvasót, hogy ugyan kit ajánlana, akkor eléggé valószínűsíthető, hogy a blogger dizájner nevét fogja említeni a portfoliósé helyett.
Aztán. Folyamatos rálátás van a dizájner munkájára, a potenciális megrendelő látja, hogy az adott dizájnert mik érdeklik, mik a céljai, mi fontos neki és mi nem ésatöbbi. Így tudni fogja, hogy az adott feladatra alkalmas lehet-e vagy sem, vagy hogy fel tud-e nőni az adott feladathoz (feltéve, hogy erről kap információt) stb. Egy portfoliószájton max szerepel egy aboutablak és egy e-mail cím.

Ilyesmi.
Szóval úgy érzem, hogy a blogger dizájner előnnyel bír a nemblogger, csakportfoliós dizájner előtt. Meg a Google is jobban szereti a bloggereket, bezony.

Valahol a jövőt a munkablogokban látom, ahol a dizájner jellemzően a munkáiról ír (elkészült ez és ez, most ezen dolgozom), ahol a nagy fankiságot a kommentálhatóság, az RSS jelentik majd elsősorban (mekkora jó, hogy ha a látogatók jól bekritizálhatják a cuccaiadat? szerintem hatalmas ötlet. ) és a buta portfoliószájtok meg kihalnak mint azok a csúnya dinoszauruszok.

És most alvástájm!

A nagy vasárnapi kabátvásárlásból kifolyólag megjetett plázázás során kötöttem ki végül a Mammutbéli Libriben, ahol szépen bepakoltam a címben szereplő kiadványsorozat első, második, harmadik és egy content előtagú kötetét.

Igazából semmi pláne, megközelítőleg 1000-1000 weboldal screenshotja kötetenként 600-700 oldalon keresztül. Voltmár, voltilyen, láttuk már ezereszer.
Ami miatt viszont hiánypótló és must have az az a tény, hogy viszonylagos rendszerességgel jelennek meg a kötetek (mondjuk évente) így tökéletes lenyomatai az adott korszaknak. És ez jó. Csekkelni a szájtokat, hogy hm, akkor még ez divatban volt, aham, ez egy kicsit szar, de nem rossz és ühüm, hát, ez tényleg megelőzte a korát, mikor is? 2001? lol.
A másik meg hogy 1000 webszájt az baromi sok. Nyilván nem elsőoldaltól utolsóig olvassa majd a kreatívember, hanem ha éppen padlón van, vagy kell az ötlet, akkor csak felcsapja valahol és remélhetőleg bepattan az agya.

Csináltam egy rögtönzött galériát is, ami meg erre található.

Én a Libriben vettem valami nyolc ezer forint körüli darabáron őket, elképzelhető, hogy olcsóbban is hozzá lehet jutni, nekem ennyibe voltak.
Jár hozzá valami CD is, ahol valami slidedal lehet keresni színhez szájtokat vagy valami ilyesmi – A melléklet-CD-kre sose voltam rápörögve, de lehet, hogy van akit ez is izgathat.

(megjegyzés: Jó minőségű, hasznos és szerintem musthave kiadványok, bár a formátumuk miatt (10cm x 30cm) nem a legkönnyebben olvashatóak. Na mindegy. Ja igen: A sorozat jelenleg az ötödik kötetnél tart.)

Én mostanában csak a Royalet és a Silvert használom, természetesen 20px-re csökkentett title barral. A kurzorcsere viszont tényleg alap, meg a flurry screensaver is bejön, mindkettő könnyedén megtalálható google segítségével.

(ps. Józsi, van xp skin osx-re: mac osx xp bár nem teljes konverzió)

Neked van kedvenc betűd?

A mai nap a customise arról fog szólni, hogy a háttérkép mennyire fontos.
Gyerekek, a háttérkép naon fontos dolog. Talán az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy mennyire törődünk a kasztomájzolt gépünkkel.
Egy jó háttérképpel piszok nagy respektünk lesz, egy rossz háttérkép választással az egész jövőbeni karrierünket bebukhatjuk.

A legnagyobb lúzerság pucérnős, együtteses, gigabrandes (nagy HP, Apple, Linuxpingvin) háttérrel tolni. Szétstrechelt viccesképpel netán Webshots-szal meg egyenesen… No mindegy.
Jajj, a sportautós és játékpromós háttérképeket kihagytam. Azok is borzalmasak. Shift-Del-t az összesre. Most.

Léjbekkre és csilautra van szükséged.
Kiválasztottunk neked párat a Deviantart közel végtelen kínálatából (egy kivételével, ami nem DeviantArtos). Bökj a képekre.

OS X

Szóval OS X ellenérzések ide vagy oda, ez a háttérkép nagyon ott van, semmi túlkapás, semmi nagyon edgy megoldás, viszont nyugis és kellemes és jó. Ha másért nem is, de ezért pirospont az almának. (a háttérkép az Opus Metal Suite 1.0-ból való)

Infine

Another-modus lecsap, ez egy nagyon okos és finom háttérkép, szexien crispy alap textúrával, mindenkinek beajánlva, erősen.

typo. random.

Another-modus újra lecsap és hozza a narancssárga-fehér kellemes kombóját, ahol a szépen egymásbatolt extraböhöm antikvák párosodnak, látványosan. Kötelező darab nyáresti showcasekhez.

Structure of The Jungle

És mily meglepő, újra egy Another-modus kreálmány, az késő őszi borongós, esős októberi délutánokhoz. Bátrabbak egy kora reggeli notebookos meetinghez is bevállalhatják, de csak akkor ha viszek magukkal bögrekávét. Anélkül ugyanis az egész semmit sem ér.

Simply Captured

Nem meglepő, Another-modus, ismét. Ez nálam a csúcs, a wallpaperek wallpapere, a háttérképek ferrarija, a pixelenként összepakolt vizuális orgazmus. Tökéletes, a file-fejléctől az EOF-ig. Alap és kötelező. Addig töltsd le, amíg nem mínősítik illegális tudatmódosító szernek.

Autumn is Fallen

Dalla munkája, egy egyszerű, nem túlbonyolított, de egy kissé pop-jellegű alkotás, ami téli éjszakákon biztos jól jöhet. Feltéve, hogy félreteszel egy másolatot.

Don’t Panic

Havesomehats összehozta. Kemény. Nem sokat lehet erről írni. Kemény. Ha van bőrdzsekid és láttál krómozott kipufogót akkor ez neked kell. Ha nem, akkor is.

Meg azért is mert a buta emberek többsége nem is tud a létezéséről és inkább kifolyatják a szemüket a reszelős szélű betűkkel minthogy egyszer is belelapoznának az XP kézikönyvbe.
Sőt, továbbmegyek, nem csak a Cleartypeot tenném kötelezővé, hanem a Cleartype korrekt belövését is (csekk vit Internet Explorer), mert erről még a Cleartypeot használók se mindig tudnak :\.

Remélem a Longhornban default lesz a Cleartype on.
Nagyon ajánlom az MSnek, hogy így legyen.

(update: és az IE7-el és a Vistával ez így is lett, yay :))

Tehát letöltöttük és kaptunk egy exe-t, amit ha elindítunk azt mondja, hogy csak tablet pc-n van jogunk futtatni. Most akkor feltételezem, hogy mindenki gépén van WinRaR, mert jobbgomb az exén és open with WinRaR. A fileokat kicsomagoljuk az x:\windows\resources\themes\Royale könyvtárba, és máris használatba vehetjük.

Egyre nagyobb és nagyobb felbontású monitorokkal érkeznek a számítógépek. Ez jó. És minél nagyobb egy monitor felbontása, annál kisebbek az ikonok, görgetősávok, gombok, címek, akármik. Ez jó. Szerintem. Az idősebb enbák azonban biztos mást mondanak. Például olyanokat, hogy olyan aprók a gombok!
Aha.

Pofonegyszerű a megoldás, állítsunk a felbontáson.
Igen, ez a módszer egyszerű és hatékony, visszaveszem 1024px * 768px-ről a felbontást 800px * 600px-re és minden problémám megoldódik.
És igen, ez a módszer tökéletesen elég amíg katódsugárcsöves (CRT) monitor mögött garázdálkodunk.

A TFT esetében ez viszont nem túl bölcs lépés, mivel a TFT monitorok csak az optimális felbontásokon adnak tiszta és éles képet. Így egy fentihez hasonló felbontás váltás elég randa eredményt adna ki. Ráadásul a ClearTypeos betűk (vagy az többi egyéb operációs rendszerek azonos értelmű megfelelői) minden nem optimális felbontáson randán fognak kinézni. Baromi randán.
Szóval TFT-n bukjuk ezt a felbontás állítgatásos dolgot.
Akkor mit tehetünk?

A Microsoft már elég régen gondolt az ilyen esetekre, ha jól emlékszem még a Windows 98 idejében is létezett már ez a szolgáltatás, igaz akkor se volt túlságosan szem előtt.
A tulajdonságok ablak beállítások fülén belül a speciális gombra bökve érkezünk meg a lényeghez. Az általános fül képernyőn találjuk meg a Képernyő dobozt, ahol lehetőségünk van állítani a DPI (Dot Per Inch, az 1 inchen (1 inch = 2,54cm) megjelenített pontok (jelen esetben képpontok) száma) értéket. Mondjuk 92-ről 200-ra.
Miért jó ez? A grafikus felület szinte összes eleme legalább kétszer akkora lesz. Az ikonoktól kezdve a görgetősávon át a keresőmező ok gombjáig minden. És a betűk ugyanolyan élesek és olvashatóak maradnak. Mutatok példát.

Átméretezés előtt (96 DPI)
Átméretezés után (200 DPI)

Szép nagy szövegek, szép nagy gombok, szép nagy startmenü. Nincs mellékíz a szájban.
Vagyis van. Azok a ronda pixeles ikonok és grafikus elemek. Sajnos ez ellen sokat tenni nem lehet, ki kell várni amíg megérkezik a Longhorn és az ő vektoros mennyországa (ti. ott az ikonoktól kezdve a gombokig minden vektoros megoldás lesz). Kíváncsian várjuk.

A városi szamuráj nem fél a citromos teától. Csavar bele rendesen. Minden teafőzéskor a menzai (óvodai) tea titkát keresi.
A használt, de még hordható, de már nem kellő ruhadarabokat csomagolja és leadja a legközelebbi fehér, ruhagyűjtő konténerbe, hátha valakinek jó lesz még. Mindig gondol másokra. A lakása szigetelését ő maga csinálja (ha nincs más), mert gondol a környezetére, nem szereti az utcát fűteni (magasabb számla) és mert fázós és jön be az a rohadt cúg.
A városi szamuráj olyan böngészőt használ amilyet akar, mert tudja, hogy akár egy Internet Explorer is lehet trójai/akármi mentes ha ért egy picikét is a számítógéphez.
Emelett minden nap letölti az aktuális frissítéseket a spamfilteréhez, a vírusölőjéhez és a Windows-ához, mert tudja, hogy a számítógép olyan mint a szamuráj. Ha nincs képben, ha nem tartja az elméjét tisztán, ha nem trenírozza magát rendszeresen, akkor könnyen alulmaradhat egy csatában. A városi szamuráj bölcs.

Egyébként.
A városi szamurájról senki nem mondja meg messziről (de közelről se), hogy városi szamuráj. Kilétét álcázza, mert nem akar felvágni azzal, hogy ő most szamuráj, másrészt nem akar feltűnni, harmadrészt a városi nindzsák pont a városi szamurájokra vadásznak.

Akkor egy kicsit a városi nindzsákról. A városi nindzsák azok a nindzsák akik a városi szamurájok ellenfelei. Nem annyira bölcsek és okosak és jófiúk mind a városi szamurájok, sőt. Gonoszak és buták de ők is rejtőzködnek. Ott lehetnek mindenhol. A buszon, a cégvezetésben vagy akár a fekete bálnamerci kormánya mögött, kilós fukszok mögé bújtatva. És a városi szamurájokra vadásznak. Meg az átlag jóember jóemberekre.
Amikor támadnak akkor gonoszok és buták.

Nemrég egy embert kiraktak a munkahelyéről. A főnöke gonosz volt és buta. Az ember egy jóember jóember volt. A főnök kirakta.
Kiderült, hogy egy városi nindzsa volt.

Vigyázzatok, a városi nindzsákkal.


div.content {
border:20px solid;
padding:30px;
width:400px;
voice-family: ""}"";
voice-family:inherit;
width:300px;
}

helyett annyi lesz, hogy:


div.content {
border:20px solid;
padding:30px;
width:400px;
_width: 300px;
}

És megy és működik és egyszerűbb és csak az ie látja az aláhúzással kezdődő dolgokat. Viszont nem valid. :

Építsd fel okosan a médiatárad, mert az neked jó

Manapság bárkinek lehet több száz gigás winchestere, rengeteg filmmel és zenével. Nem az a tipikus luxus. Pár év múlva pedig meg kevésbé lesz, ha az – ha most az egyáltalán.
Szóval bazinagy vinyóink vannak. És rengeteg zenénk. Több száz, esetleg több ezernyi EP, LP, Single. Meg egy tonnányi CD. És sokan a mai napig egyszerűen m3u-znak meg playlisteket dobálgatnak a Winampba meg dobálják a CD-ket a gép hasába. Nem. Ez így nem állapot.

Gigantikus tárolókapacitás. Több gigahertzes processzorok. 2005. Ez így nem mehet tovább.
Nehéz előkeresni a számokat, több albumról összeválogatni számokat iszonyú körülményes, rendezni is csak korlátozott mértékben van lehetőségünk az albumainkat.

Mi a megoldás?

A médiatár/media library.

És hogy mi is az a médiatár? A médiatár tképpen nem más mint egy nagy adatbázis, ahol a zeneállományidra vonatkozó összes információt eltárolja és rendezi.
És hogy ez miért frankó? Mert ebben a bazinagy adatbázisban kedvedre kereshetsz előadó, album, műfaj, számhossz és ki tudja mi alapján. Készíthetsz automatikus lejátszási listát ami a 80-as évekből származó kedvenceid közül választ ki egy CD-re való anyagot vagy kikeresheted, hogy a kedvenc előadód melyik másik előadó albumán vendégszerepelt vagy segédkezett valamilyen formában (remixelt, számot írt stb).

Korlátlan hatalom a zenéid fölött.

És ez elég jó.

Egy bökkenő van. A médiatár csak akkor kap értelmet és csak akkor lesz igazán hatékony ha egy-egy számról a lehető legtöbb és legpontosabb információ áll rendelkezésre. Tehát esetenként szépen végig kell menni egy album összes számán, hogy pontosítsuk az azokra vonatkozó adatokat. Elmondom, hogy én hogy szoktam rendezni a filejaimat és a tageket, hátha segít valamicskét.

A könyvtárstruktúra, filenevek:

Minden előadónak saját könyvtár, amin belül az albumok, maxik, ep-k külön könyvtárat kapnak. Kiadási évnek, katalógus- és BPM-számnak helye itt nincs.
A fileok a következő rendszer szerint kapják a nevük: trackszám – előadó(k) – számcím.kitejesztés. Az .nfo-k “Előadó – Albumcím.nfo”, míg a borítók, inletek, hátsó borítók, cd-szkenek “front.jpg”, “inlet.jpg”, “back.jpg” és “cd.jpg” néven fognak futni. A .cue állományok az .nfo-megoldás szerint kapják a nevük.
(bár igaz ami igaz, ennél a rendszernél az embernek feltételeznie kell azt, hogy az előadó és a számcím később nem kerül változtatásra, mert az elég hülyén nézne ki, hogy utólag megváltozik a metaadat és a filenév pedig nem (kivéve ha mi ezt beállítottuk valahol). Aki hardcoreabb az nevezze nyugodtan track01.mp3-nak a számokat, bár így nem metaadat-alapú visszakeresésénél gondok lehetnek.)

Metaadatok, tagek:

• Előadó (Artist)

  Ide kerül a szám előadója illetve a közreműködő zenész neve, fontossági sorrend szerint felsorolva, pontosvesszővel elválasztva. Tehát ha egy album X nevén fut, aminek az egyik számában közreműködik Y és Z, akkor az előadónév “X; Y; Z” lesz. Remixek esetén szintén hasonló a helyzet.

• Számcím (Title)

  A fenti rendszer alapján megpucolt számcímek, “feat.”-ek és “ft.”-k nélkül.

• Műfaj (Genre)

  Az adott szám/album műfaja/műfaji meghatározása. Lehet többféle műfajt is megadni itt, az Előadó mezőnél megismert rendszer alapján, tehát nyugodtan lehet egy Rap-Rock formáció esetén a “Rap; Rock” értéket megadni, így mind a “Rap” mind a “Rock” műfajoknál fel lesz sorolva az adott szám/album.

• Albumcím (Album)

  Értelemszerűen ide az album címe kerül

• Év (Year (released))

  Az album kiadási éve

• Sorszám (Track number)

  Az adott dal sorszáma a lemezen. Borzasztóan fontos, ne legyetek restek megadni! Albumlistázásokkor nagyon hasznos/fontos tud lenni.

• Lemez előadó (Album Artist)

  Nem tudtam okosabban megfogalmazni, a Lemez előadó lesz az akinek a nevén megjelent az album. Ennek így elsőre semmi értelme, hiszen az Előadó az szinte tökugyanez. Igen, alapesetben az Lemez előadó egyenlő az Előadóval és fordítva, de mindjárt megmagyarázom. Adott például egy válogatás lemez amit X állított össze. Ezen az a válogatáslemezen van egy szám, amit Y csinált meg egy másik amit Z. Ha listázzuk az a saját lemezzel rendelkező előadókat a méditárban (Windows Media Player esetén kibontjuk az Album Artist fát) akkor Y és Z nevén is megjelenik a X albuma, holott azok nem Y és Z nevéhez kötődnek, hanem X-éhez és az ő nevük maximum a közreműködő előadó (Contributing Artist) felsorolásban lenne érthető. Viszont ha megadjuk Lemez előadóként X-et, akkor Y és Z nem lesz felsorolva az a Lemez előadók között és mi ennek örülünk, mert rend lesz és béke. Ugyanez a technológia konkrét személy nevéhez nem köthető albumok esetén ilyenkor Lemez előadóként vagy a “Various Artist” vagy valami hasonló gyűjtőnevet adunk meg. Persze itt is meg lehet adni több előadót, ha okosan elválasztjuk a fentebb már megismert módszerek valamelyikével (X válogatáslemeze, ami megjelenik a válogatáslemezek (Various Artist) és X neve alatt is).

Ezek a legalapabb információk, amikre mindenféleképpen szükségünk lesz a hatékony működéshez. A nagyon aprólékos és gondos emberek nagyon durva mélységig lemehetnek, megadhatják az egyes számokhoz tartozó hangulatot, dalszöveget, eredeti szerzőt, eredeti albumot, nyelvet, BPM-számot, dalszövegírót és még ki tudja mit.
Végülis minél több adatunk van, annál könnyebben rendszerezhetjük az zenéinket és annál több lehetőségünk van a szortírozásra.

Programok.

Van, aki a jó öreg Winampra esküszik, van aki az újhullámos iTunes-ra, de én azt mondom, hogy aki biztosra akar menni, az a Windows Media Player 10-et választja. Belső statisztikát végez a hallgatott számokról. Automatikusan rangsorolja a számokat. Pofonegyszerűen adhatunk meg és módosíthatjuk a számok metaadatait. Automatikus lejátszási listákat készíthetünk a saját szempontjaink alapján. Rengeteg fajta és típusú eszközzel szinkronizálhatjuk a számokat (memóriás és merevlemezes lejátszóktól kezdve a kézszámítógépekig szinten mindennel szót ért (nem úgy mint az Apple iTunes-a, ami csak az iPod-dal hajlandó kommunikálni)). Képes monitorozni megadott könyvtárákat így a számok/albumok importálása tényleg csak annyiból áll, hogy bemásoljuk a megfelelő könyvtárba őket. Emellett lehetőségünk van a fileokat a WMP segítségével rendszerezni, és az internetről a hiányzó információkat letölteni (vagy a meglévőket lecseréltetni pontosabb információkkal) (bááááár ha engem kérdeztek, akkor én ezt nagyon nem ajánlanám felkészületlen felhasználóknak, mert nagyon össze tudja néha kutyulni a fileokat, főleg warezolt*, nem saját kézzel rippelt cuccok esetén). És sorolhatnám még jó sokáig.
De igazából mindenki használja azt, ami neki kézreesik, ami neki könnyebben kezelhető ;].

* warezolt alatt itt nem csak a ténylegesen warezolt cuccokat értem, hanem a bootlegeket, a vinylről/magnóról digitalizált albumokat, a rádióból felvett műsorokat ésatöbbi. Értitetek, no. A WMP pedig hajlamos ezeket az állományokat fullkontrol esetén behajítani az Unknown Artist gyűjtőkönyvtárba és feltölteni hajmersztőbbnél hajmeresztőbb adatokkal.

Najóestét.

Annyi, de annyi ember szeretne megtanulni színezni de nem tudja, hogy hogy kell, ezért tartanék egy rövidke bemutatót, hogy én hogyan szineztem ki anno ezt a rajzot. Oldszkúl és nem DTP-barát megoldás, sajnálom.
Remélem azért valamennyire érthető meg inspiratív lesz. Meglássuk.

Első lépésként megtetszett ez a rajz. L0cke (személyes kedvenceim egyike, példakép meg minden) rajzai közt találtam, a kukába szánt rajzok között. Nekem viszont megtetszett és ezért úgy döntöttem, hogy én ezt szépen ki is szineztem. Az első képen a nyersanyagot látjuk.

A második fázis a körvonalak megrajzolása. Mivel a nyersanyag közel nem kifejezetten színezésbarát, ezért a vonalakat ki kell “húzni”, ami a körvonalak újra megrajzolását jelenti. Ez egérrel eltartott egy darabig (Megjegyzés, az egész projekt Photoshopban készült egy Microsoft Trekker egérrel, nem túl magas felbontásban, mert az akkori gép elég sovánka volt). Ennek eredménye a második képen látható.

A harmadik lépcső a főbb elemek kiszínezése lesz. Az ember azt gondolná, hogy pár kattintás magic wanddel és kész is, pedig nem. Egyrészt azért mert a magic wand fos, másrészt meg mert körbe kell jelölgetni mindent polygonal lassoval. Minden szín külön rétegre kerül, hogy az utólagos színezések ne rondítsanak bele a különféle területekbe illetve, hogy az esetlegesen alkalmazott effekteket külön területekre tudjuk alkalmazni (példa: van egy gyűrűfillünk, aminek adunk outer glowt, akkor csak a gyűrű körül lesz fénylés. Ez egy nagy alászínezős réteg mellett nem kivitelezhető. Érthető, nem?). Természetesen minden réteg a körvonal (outline) réteg alá jön, mert a körvonalaknak mindig látszaniuk kell. Színezés kimenete a harmadik képen.

A negyedik képen hozzá vannak adva az árnyék- és fényrétegek. Ezek is mind-mind külön réteget kapnak, tehát ha X szintű árnyék van, akkor X rétegszámban valósítjuk meg az árnyékolást. Ezeket ízlés szerint állítgatjuk mód (Overlay, Mulitply, Normal, Screen) és átlátszóság szerint. Igyekezzünk kerülni a airbrusht a fény-árnyék rétegek kialakításakor, főleg ebben az anime-manga stílusban, mert az nagyon béna hatást fog kelteni. pen tool vagy polygonal lasso a járható út. És ha kelllően ügyesen csinálod, akkor igen meggyőzően is fog kinézni.

Az ötödik izé a részletek hozzáadását hivatott bemutatni. Nagyon nagy változások itt már nem történnek, adtam valami minimális textúrát a ruháknak (itt látszik, hogy mennyire jó, hogy külön rétegezünk mindent), raktam kevés vért meg koszt a karakterekre meg pár apróbb, alig észrevehető módosítást eszközöltem rajtuk. No big deal.

És az utolós, hatodik lépés. Pár okosan megválasztott Adjustment layerrel állítok a kép színein, adok hátteret, extra fényeket, változtatok pár színen, módosítok pár réteget, kiszedek egy kevés vért, adok egy hátteret. És kész ;]

(A képre kattintva ugyanezt kapod csak 100%-os méretben)

És te mit gondolsz?

Szóval ha egy mód van rá, akkor legyél jófej és ne basszál ki a látogatóiddal. Végülis, részben nekik is csinálod…

2004.12.08

Ez a leírás arról szól, hogy használjuk ki az Athlon 64-es alaplapok energiatakarékos (Cool’n'Quiet) üzemmódját, és hogyan telepítsünk hőfokfüggő ventillátor-szabályzást. (Közben nem mellesleg tapossuk kicsinyt az ASUS K8V SE Deluxe alaplapját; csak épphogy.)

A leírásban a debian/sid eredeti 2.6.9-1-k7-es kernelére vonatkozik; ha 2.6-os debian kernelt használsz, akkor jó eséllyel passzolni fog a doksi.

Vigyázz! Ha ügyes vagy, tönkreteheted a processzort és/vagy az alaplapot, ami a legritkább esetben tesz jót az önbecsülésednek. Én szóltam.

A HOGYAN legújabb verziója itt érhető el: http://www.cloneshit.hu/index.php?p=1759
txt-ben itt: http://www.cloneshit.hu/aewyn/powernow-k8.txt

Én pedig itt, ne kímélj: aewyn@cloneshit.hu

Licensz: GNU FDL

További infó:
Cool’n'Quiet

Tartalom:

1., Cool’n'Quiet: Powernow-k8
2., HW figyelés
3., Fancontrol

1., Cool’n'Quiet: Powernow-k8

A C’n'Q a terheléstől függően menet közben képes változtatni a processzor órajelét és feszültségét, így a rendszer kevésbé melegszik, kevésbé terheli a tápegységet és így a teljes rendszer csendesebb lehet.

A telepítéshez első lépésben a kernel modulokat kell betölteni:

# modprobe powernow-k8
# modprobe cpufreq-userspace

Ahhoz, hogy ezek újraindítás után betöltődjenek, természetesen ki kell velük egészíteni az /etc/modules állományt.

Majd telepítenünk egy kicsinyke démont:

# apt-get install powernowd

A jó hír az, hogy ezzel elviekben készen vagyunk, a C’n'Q-nak innentől működnie kell. A rossz hír az, hogy az ASUS K8V SE Deluxe és a powernow-k8 nem szereti egymást:
http://lists.debian.org/debian-kernel/2004/11/msg00297.html

in arch/i386/kernel/cpu/cpufreq/powernow-k8.c comment line 639 out:
return -ENODEV;

Ezzel az apró módosítással a kernelmodul működni fog. Fordítottam neked egy javított modult, letöltheted innen:
http://www.cloneshit.hu/aewyn/powernow-k8.ko

Ezzel kell felülírni az
/lib/modules/2.6.9-1-k7/kernel/arch/i386/kernel/cpu/cpufreq/powernow-k8.ko
állományt, majd betölteni végre a modult és újraindítani a démont:

# modprobe powernow-k8
# modprobe cpufreq-userspace
# /etc/init.d/powernowd start

Állítólag a 2.6.10-es kernelmodulban ez már működik varázslat nélkül is, hmmm.

A K8V SE Deluxe lapon NE frissíts BIOS-t a gyári CrashFree rendszerrel, mert elhalálozik a BIOS. Komolyan.
BIOS infórmáció az ASUS oldalán
elhalálozott BIOS

2., HW figyelés

A hőmérséklet/feszültség/fordulatszámok figyelésére telepítsük az lm-sensors-t.

De előtte olvassunk utána, hogy nem nyírja-e ki kedves ThinkPad-ünket. Esetleg.
Szegény ThinkPad
www.linux-thinkpad.org
Lm-sensors README
Lm-sensors helyett használható az ACPI is, bár ez a K8V-n kevés sikerrel kecsegtet.

# apt-get install lm-sensors

A megfelelő modulokat a sensors-detect keresi meg nekünk; K8V-re már megkerestem, csak be kell tölteni őket:

# modprobe i2c-viapro
# modprobe i2c-isa
# modprobe w83627hf

és tesztelni:

# sensors

Ahhoz, hogy a K8V az alacsony fordulatszámokat egyáltalán megmutassa, módosítani kell az /etc/sensors.conf állományt: keressük meg a

chip "w83697hf-*"

szekciót, majd bővítsük a set listát:

set fan1_div 16
set fan2_div 16

A változásokat etessük meg:

# sensors -s

Örül.

3., Fancontrol

A K8V rendelkezik egy csodás Q-fan rendszerrel, amely képes a processzorventi fordulatszámát a hőmérséklettől függően változtatni. Ez a rendszer azonban egyrészt használhatatlan, másrészt a kernelmodulok a betöltődés után adnak az egésznek egy maflást. Cserébe az eredetinél egy sokkal jobb megoldást használhatunk.

A /sys megfelelő részén akár kézzel is módosíthatjuk a ventillátor fordulatszámát:

# echo 255 > /sys/bus/i2c/devices/5-0290/fan2_pwm

Ezzel maximumális fordulatszámra állítottuk be a processor ventijének fordulatszámát. 255-nél kisebb értéket megadva a fordulatszám csökkenni fog, 100 körül a ventillátor megáll, tehát csak ÓVATOSAN.

Na még egyszer: LEÁLLHAT A PROCESSZORVENTILLÁTOR !!!

Ami Athlon 64 és egy tisztességes hűtő esetén nem olyan katasztrófa, akár percekig is elketyeghet így, de azért mégiscsak.

A továbbiakban ezért erősen javasolt a processzor ventillátorát átdugni egy másik tüskére (célszerűen a Chassis Fan helyére, mert ezt monitorozza még a chip), majd a proc. ventillátorának helyére a házventit kötni, és azzal játszadozni. Ha zavar a processzorventillátor zaja, akkor érdemes fordulatszám-szabályzót közbeiktatni. Egy Zalman CU7000-es hűtő minimális fordulatszám mellett gyakorlatilag hangtalan és 35 fokon tartja a processzort.

Az lm-sensors mellé csomagolt fancontrol programmal a szabályzást hőmérsékletfüggővé tehetjük. A fancontrol-nak szüksége van a /etc/fancontrol konfigurációs állományra. Ezt a

# pwmconfig

állítja elő nekünk. Az én állományom a következőket tartalmazza:

INTERVAL=10
FCTEMPS=5-0290/fan2_pwm=5-0290/temp2_input
FCFANS= 5-0290/fan2_pwm=5-0290/fan2_input
MINTEMP=5-0290/fan2_pwm=40
MAXTEMP=5-0290/fan2_pwm=45
MINSTART=5-0290/fan2_pwm=100
MINSTOP=5-0290/fan2_pwm=255

Azaz 40 foknál kapcsol be a ventillátor, és 45 foknál már maximális fordulaton pörög. 10 másodpercenként figyeli a hőmérsékletet, ami itt a processzor hőmérséklete, de ez átállítható a ház hőmérsékletére.

A szabályzás ezzel indul:

# fancontrol

Ettől persze elegánsabb, ha démonként indítjuk. Dean Takemori munkája alapján hegesztettem debian-ra egy initscript-et, letölthető innen:
http://www.cloneshit.hu/aewyn/fancontrol.sh

A működéséhez szükséges a daemon csomag:

# apt-get install daemon

Az initscriptet be kell másolni az /etc/init.d alkönyvtárba, indítani így lehet:

# /etc/init.d/fancontrol.sh start

Leállítani pedig meglepő módon így:

# /etc/init.d/fancontrol.sh stop

Ha szeretnénk, hogy indulás után ez rögvest működjön, akkor készíteni kell egy symlinket:

# ln /etc/init.d/fancontrol.sh /etc/rcS.d/S37fancontrol.sh -s

Az Athlon 64 terhelésre sem forrósodik fel túlságosan, így tényleg érdemesebb ilyenkor a házból eltávolítani a felmelegedett levegőt, többet érünk el vele, mint a processzor nagyobb hűtésével. Különösen igaz ez csendes, fordulatszám-szabályzós tápegységek mellett, ahol nagyobb terhelés esetén mindenképpen érdemes külön ventivel szellőztetni a házat. Erre tökéletesen alkalmas a fancontrol.

További infó:
Q-fan boldogság
Fancontrol a debian levlistán
Leírás a fordulatszám-szabályzásról

No, béke veletek.

A Konfabulator egy eredetileg Mac OS X-re megjelent widget menedzselő program (widget=izé, ami nagyon csillivilli meg kiír adatokat meg képeket meg mutatja az időt). És ott elég jól fel lehet dobni a X-es felületet.
És egy pár héttel ezelőtt kijött Windowsra is. Volt már eddig is hasonló program hasonló képességekkel, ingyenesebb formában (Kapsules), de az nem sikerült túlságosan jóra (majd biztos fejlődik még). És mielőtt még nagyon meglepődnénk, elárulom: a Konfabulator sem.

Miért?
Mert egyszerűen nem működik úgy ahogy kell és ugyanott bukik el mint az ingyenes társa. Szóval a widgetek hasznos dolgok, szép órákat naptárakat, processzorteljesítmény-mérőket, RSS-olvasókat rakhatunk akárhova a képernyőn, amely beállításunktól függően lesz mindig látható, floatolható-dobálható és csak asztalon megjelenő.
És ez beindítja az ember fantáziáját. Lecserélni a ronda default taskbar órát szép mutatós darabra, szexi akkumulátor-töltöttség mérőt a címsorba, naptár-widgetet az asztalra. Hasznos, szép, miegyéb.
És akkor most adjunk be egy Win+D billentyűkombót, hogy vakítsuk egy kicsit ismerősünket a asztalra bepakolt Calandar widgettel.
És… és… Nem lesz asztolon semmi!
Ez így nem játszik, akkor rácsapunk “Show Desktop” gyorsindító ikonra, hátha érzékeny a Win+D-re. És semmi! A szexi Calander widgetünk eltűnt! Az ismerős kacag és ujjal mutat a fospumpánkra. Mi pedig sírunk majd este az asztal alatt.

Naszóval. Az van, hogy ha a widget nem float-ot kapott a Level of window-nál akkor biza el fog tűnni. Ha esetleg a tálcára raknának valamit, akkor azon még a float se segít.

Innentől viszont nem sok ajánlanivaló van a Konfabulatorban. Biztos óriási teljesítmény volt a meglévő OS X specifikus plugineket átírni Windows kompatibilissé (gondolom a CPU-mérők nem ugyanúgy működnek a két oprendszer alatt), de ez így nem ér semmit.

Én ezért nem ajánlom (egyelőre).
És nem, nem lesz klóncica widget egy jódarabig ;].

A SUBST a substitute rövidítése, a substitue pedig helyettesítést, cserét jelent.
Azaz fogunk egy hosszú elérési útvonalat és azt mondjuk a gépnek, hogy ettől a pillanattól ez az ő legyen ez a meghajtó-betűjel.

Fogjunk egy példát, úgy biztos könnyebb:
Win+R

És beírjuk, hogy:
SUBST X: „c:\Documents and Settings\User Neve. EPILOQUENER – 106G63\Dokumentumok”

Ahol X: a meghajtó-betűjel, az idézőjelek közt futó elérési útvonal pedig (nagyon meglepő!) pedig a meghajtó-betűjelnek az elérési útvonala lesz

És lesz egy X: -ünk(kivéve, ha eddig is volt ;]). Szóval, ha ezentúl kiválasztjuk az X:-et, akkor a fenti elérési útvonal tartalmát látjuk majd.
Ez jó. Node. Mi van ha meggondoljuk magunkat, hogy unmappoljuk ezt a szörnyűséget?
Win+R, majd:

SUBST X: /d

És a sátán elhagyja a gépünk lelkét. De sajnos akkor is elhagyja, ha újraindítjuk a gépet. Mi a teendő, hogy ne kelljen minden indításkor eljátszani a fent leírtakat?
Végezze el a gép!
Start menü, Minden program, Indítópulton duplaklikk, Új, Parancsikon, Új elem helye (ide kerül a SUBST), Neve (itt meg adunk neki valami okos nevet (tökmindegy)).

(Egyesek szerint erre van könnyebb, natív XP-s megoldás is. Ha igen, akkor mondd a frankót!)

Ugye pár héttel ezelőtt volt az első rész amiben két remek skint ajánlottam a figyelmetekbe. Ma is lesz skin (igaz, csak egy), de lesz egy csomó minden más: kurzor, segédprogi, segédprogi, háttérképek.

Kezdjük mindjárt a skinnel:

Luna Element

Vannak perverzek, akiknek tetszett az alap XP téma(Luna). Én is közéjük tartoztam. Szép volt, kék volt, nem volt nagyon zavaró. Olyan egészséges kis téma volt. Nos. Van egy svéd fiatalember, név szerint tornado5 (nemnevetni), akinek szintén tetszett, ezért fogta és jól megremikszelte az egészet, aminek eredményeképpen megszületett a Luna Element. Egészséges, az eredeti hangulatát és stílusát megőriző, de mégis valamivel modernebb téma a Luna Element, amit bátran ajánlok minden konzervatív XP usernek. Bölcs választás.

Grounation

És persze hova lenne a világ, hogy ha nem lenne egy decens kurzorszettünk. A Grounation egy remek választás mindazoknak akik idegenkednek a bizarr kurzoroktól. Letisztult, ötletes forma, profi kivitelezés. Nehéz hibázni ezzel a kurzorral. Egyedüli hátránya talán csak az, hogy a linkeket kicsit nehezebb vele észrevenni eleinte. Megszokás kérdése csupán.

Y’z Shadow

A Y’z Shadow igazából egy igazi eyecandy program. Igazából sok értelme nincs, ad egy dropshadow-t az ablakoknak. Igen, az OSX-ben is van ilyen ;]. Az XP-ben se lenne semmi akadálya, hiszen a kurzornak is lehet vetett árnyéka, de valami miatt mégse lehet ablakoknak árnyékot adni “natívan”. De ha mégis égető szükségét éreznénk annak, hogy a dropshadow ott legyen a mindennapokban, akkor erre a programra szükségünk lesz.

Másik hasznos fícsör, hogy a különböző legördülőmenük átlátszóságát tudjuk vele állítani. Ennek sincs olyan hűdenagy értelme, de jól néz ki és egy elég jó transparency értékkel (240 körül) kifejezetten használható is. Nekem tetszik.

D-color XP

És ha már freeware-napot tartunk, akkor említsük meg a szintén freeware, szintén japán alkotótól származó D-Color XP-t, ami egy olyan buta program (de legalább nem perli le mindenhonnan az Apple mint a Y’z produktumokat ;]), amivel meg tudjuk változtatni az ikonjaink kinézetét. Mondjuk oldalra rendezhetjük az ikonfeliratokat és akkor mennyivel használhatóbb és esztétikusabb lesz. Igaz, jól jönne egy kicsit jobb paraméterezhetőség, de ne legyünk telhetetlenek, igaz? ;]

Designchapel Háttérképek

Aki ismerős a pixelvilágban, annak nyilván nem lesz idegen hangzású a Designchapel.com illetve mr Robert Lindström munkássága. Akinek mégis új lenne, annak ajánlom egyrészt a siteot is meg a brandesített háttérképeket is (majd kikeresítek, ügyesek vagytok).
Azt hiszem akkor ennyi lenne mára.

A DTP világgal ütköző kezdők gyakran futnak bele abba a hiába, hogy RGB-ben gyártják le a kért anyagot aztán persze hogy megkapják a magukét. Ezért gondoltam arra, hogy én a saját szintemen, a saját ismereim alapján megmondom a frankót.

Kis színtan.

Két féle színkeverési megközelítés létezik: Az additív és szubtraktív. Az additív az amikor, a fekete az alap és ehhez hozzákeverjük a minden színt, akkor kapunk fehéret. A szubtraktív pedig az amikor fehér az alap és ehhez hozzákeverve a sok színt kapjuk meg végül a feketét. Nem nehéz, tényleg.

Az RGB

Ha a világ nem esett ki a térből és megszabadultál az ezeréves fekte-fehér Hercules monitorodtól, akkor most ezt a színrendszert látod a pixelek között. Az RGB egy additív rendszer, ahol a három alapszínből, a vörösből (Red), a zöldből (Green) és a kékből (Blue) keverődik ki a mindenség. Előnye, hogy mivel ugyanez három alapszín van egyébként is(ha szétszeded a szivárványt és megnézzük, hogy miből mit lehet kikeverni akkor eljutunk ehhez a hármashoz), ezért tulajdonképpen bármilyen színt képesek vagyunk kikeverni ami odakint megtalálható és ebben max. a videokártya és a monitor gátolhat meg. Hátránya, hogy max itt a monitoron meg a tévében működik úgy ahogy kell.

A CMYK

Ez pedig szubtraktív rendszer. Itt az RGB-vel szemben három szín helyett néggyel dolgozunk, a ciánnal(Cyan), a magentával(Magenta), a sárgával(Yellow) és a feketével (blacK (valójában Key, ha így könnyebb megjegyezni)). Ilyen színrendszerrel dolgozik a nyomda.
Ja igen, gondolom két kérdés merül fel ezután az emberben:
• Ha 3 alapszínből ki lehet keverni minden színt, akkor itt miért van 4 szín? Miért? Meg miért jó ez nekünk?
• Nem tökmindegy, hogy miben készítem a melót? Átkonvertálom, aztán csókolom.

Miért négy? Ugye ha megfordítjuk az RGB-t, akkor kijön, hogy ahhoz, hogy feketét kapjunk, ahhoz az összes színből kell venni, ami sok minden csak nem gazdaságos. Ezért az okosok kitalálták, hogy legyen egy olyan rendszer ahol a fekete külön szín lesz és akkor iszonyatos mennyiségű festék spórolódik meg. (továbbá ha picit is ront a nyomda az illesztésnél, akkor mondjuk a fekete kocka széle cyan-magent-yellow színű lehet, ami nem jó. És ha egymásra rakjuk ezt a három színt az sok minden lesz, csak nem fekete (erről is majd egyszer máskor))
És miért nem mindegy? Ugye ha pár sorral feljebb megállapítottuk, hogy a vörös-zöld-kék kombóból minden kikeverhető, akkor sok kérdésre megkapjuk a választ. Ugye a CMYK-nak nem ezekből a színekből keveri ki az övéit, ezért lesznek színek amiket egyszerűen képtelenség kikeverni CMYK-ban). Ilyen szín például a fullpiros (R:255 G:0, B:0). És ezért nem tökmindegy. Ha te RGB színtérben dolgozva tervezed meg a megrendelő által kért RGB piros háttérrel a szórólapot és ha a nyomdából nem olyan pirosan fog kijönni ahogy te azt megtervezted, akkor rosszabb esetben el is törhet a lábad (tegyük félre kicsit a kérdést, hogy a megrendelő egy idióta). És egészen addig törögetik a lábad amíg nem direkt színnel nyomod a cuccot (erről majd egy későbbi számban) vagy amíg rá nem jössz és meg nem érteted a megrendelővel, hogy az őáltala kért piros sose lesz olyan piros mint amit a monitoron lát(a színkalibrációról is egy másik alkalommal beszélünk majd).

Akkor mi a teendő? Ha színes-szagos printes dolgot készítünk, akkor lehetőleg CMYK. Node mi van akkor, hogy ha fotók is vannak, és mondjuk digitális fényképezőgéppel készültek? Azok nem CMYKban készítik a képeket, hanem RGB-ben, nem? Nem lesz abból gond? De. Vagyis lehet. Képtől függ. Ha elég sok részlet van benne meg nem túl élénkek rajta a színek, akkor nem sok probléma lesz vele. Viszont lehet, hogy fakóbb lesz meg rondábbak azn átmenetek. Viszont kis színkorrekcióval (adjustment layer a barátunk) egész elfogadható eredményeket kaphatunk. Mondjuk úgy se lesznek olyan színeink mint az eredetiben, de valamivel elfogadhatóbb és használhatóbb lesz. Szóval, ha valami miatt parázni kell azok leginkább a nagy homogén felületek. Képekben és egyébként is. Ott visszaüthet a konvertálás.
Hogy hogyan is történik egyébként a konvertálás? A gép végigmegy a pixeleken, megnézi, hogy az adott pixel milyen RGB értékkel rendelkezik, majd megkeresi az adott színhez legjobban passzoló CMYK variációt és megfeleltet. Aminek meg nincsen CMYK megfelelője, ott pedig a legközelebbi színt adja neki.

Legközelebb pedig arról mesélek, hogy hogyan mitől lesz színes a pixel és mitől lesz színes a papír.
Ha valami nagyon nagy hülyeséget írtam, ne habozzatok kijavítani.

Nyilván nem a világ lesz megváltva ha azt mondom, hogy az alap XP téma (luna) csúnya. Ormótlan fejléc, bazinagy gombok. Mondjuk az XP megjelenésekor elég jól nézett ki, de most már 2004 van és haladjunk a korral ugye.

Szóval arra gondoltam, hogy ajánlok témákat.
MS Visual Styleok lesznek ajánlva, mert azokat könnyű telepíteni meg kevesebb velük a macera mint egy objectdockos megoldásnál. Ráadásul nem is kell feltétlenül fizetni a skinelhetőségért (témázgatás ;]). Ami ugye alapból jobb.
Az MS Visual Styleok telepítéséhez alapvetően kétféle út vezet. Az egyik az ingyenes út. A lépések a következőek

• Ráguglizunk az “uxtheme patcher” kifejezésre. Kapunk sok találatot majd. Lehetőleg a legfrissebb verziószámú patchert szedjük le (sp2es xpkkel mondjuk lehetnek gondok).
• Csinálunk egy másolatot az uxtheme.dll-ről, a biztonság kedvéért.
• A patcherrel patcheljük az uxtheme.dll-t.
• Keresünk (MS) Visual Styleokat, hisz natív megoldást akarunk, ugye. Letöltjük a nekünk tetszőt. Onnét tudjuk, hogy ez jó lesz nekünk: Mert azt írta a készítő, hogy ez egy Visual Style ill. hogy lesz(nek) .msstyles kiterjesztésű állomány(ok) a zipben.
• A letöltött msstyleokat (.msstyle — MS Visual Style filekiterjesztés) bemásoljuk a %WINDIR%resourcesthemes könyvtárba (%WINDIR% : ahol van a windows könyvtárad, pl.: c:winshit, d:windows, stb. Tudjátok miről beszélek, no).
• Asztalon jobbegér, tulajdonságok, megjelenés. Az “ablakok és gombok” droplistből kiválasztjátok a frissen pakolt témákat.
• Hátradőlünk is gyönyörködünk a Windows szép új ruhájában

Általában működik ez az út, de ha sűrűn updatelődik a Windowsunk, akkor lehet, hogy egy darabig nem lesz vizualitás (amíg ki nem jön az új patcher). Viszont van egy másik megoldás is, igaz ehhez fizetni is kell.

• StlyeXP
• Kiválasztjuk a szívünknek legkedvesebb Visual Styleunkat. Letöltjük, kicsomagoljuk valahova.
• A StyleXPvel hozzáadjuk a témalistához.
• Kiválasztjuk a témát és alkalmazzuk.
• Tadam.

Okos és szép program a StyleXP, de asszem 20-30 nap után megszűnik funkcionálni (és elkezdi gonoszan kérni a regkódját).
Ennyit arról, hogy és miképp kell témákat telepíteni. Lássuk, mik azok amik említésre méltóak!

Max Rudberg egy jó témakreátor. Igaz, az ő remek témái elsősorban Mac OS X oprendszerre érhetőek el. Meg egy vödör OS-re amire portolták az ő remekeit. Az egyik kedvecem (a milk mellett, amit ugyan imádok, de TFTn egy darab kakit sem ér) a Brushed, amit egy japán fiatalember Hills Roppongi portolt Windowsra. Nagyon oda van téve. Az egyik kedvecem. Egyetlen dolog ami kevéssé tetszik benne, hogy a maces alma logo van a start gomb helyén, de ugye semmi se lehet tökéletes. Egy igazi, ötcsillagos skin. Akarommondani téma.

A másik ajánlott téma legyen a System, Andymorum minimál-témája. Semmi sallang, semmi lekerekítés, csak a lényeg. Nincsen feltűnési viszketegsége, nem akar kitűnni, megmarad egy egyszerű témának. És ettől lesz olyan nagyon, de nagyon szép és használható. Kötelező darab.