Én megértem, hogy a kőkorszakban a hőskorszakban amikor még a Winamp volt a shiznit (10 éve) és új volt még az id3 akkor még működött a Genre (műfaj) és mindenki vidáman kattingatta be Polkára meg Classicalra.

De új évtizedben járunk barátaim és az egy taggel meghatározható zenék ideje lejárt!

Mert ugye mindenki belefutott olyan problémába, hogy nem tudja, hogy egy elektronikus alapokkal bíró instrumentális hiphoppot milyen műfajjal lásson el. Mert ha lelektronikusozza, akkor nem látszik a hiphoppok között, ha meg lehiphopozza akkor nem látszik az elektronikus zenék között.

Mi lenne a megoldás?

Cimkézhető zenék és kombinálható tag szerinti keresés!
Így ha van egy proper módon felcimkézett médiatárunk, akkor a következő előnyökhöz jutunk:

• Nem csak műfaji hanem akár egyéb jellemzők szerint is cimkézhetünk (BPM, label, hangulat, liftzene-e stb.)
• Ezekből igen fasza playlisteket kreálhatunk (megmondom a gépnek, hogy csak német négypernégyet játsszon 120 BPM-eset, a kalapálós fajtából)
• Össze lehetne lőni különböző zenei szájtok információs bázisával (ie. last.fm) és onnan felvenni a community által felvett népszerű tageket (mint ahogy a del.icio.us linkfelvétele is működik)
• Nyugodtabb alvás, konszolidált szívritmus.

Mert így, a jelenlegi formában a Genre mező kihasználatlan és értelmetlen. Előre barátaim a cimkés jövőért!

Egyre nagyobb és nagyobb felbontású monitorokkal érkeznek a számítógépek. Ez jó. És minél nagyobb egy monitor felbontása, annál kisebbek az ikonok, görgetősávok, gombok, címek, akármik. Ez jó. Szerintem. Az idősebb enbák azonban biztos mást mondanak. Például olyanokat, hogy olyan aprók a gombok!
Aha.

Pofonegyszerű a megoldás, állítsunk a felbontáson.
Igen, ez a módszer egyszerű és hatékony, visszaveszem 1024px * 768px-ről a felbontást 800px * 600px-re és minden problémám megoldódik.
És igen, ez a módszer tökéletesen elég amíg katódsugárcsöves (CRT) monitor mögött garázdálkodunk.

A TFT esetében ez viszont nem túl bölcs lépés, mivel a TFT monitorok csak az optimális felbontásokon adnak tiszta és éles képet. Így egy fentihez hasonló felbontás váltás elég randa eredményt adna ki. Ráadásul a ClearTypeos betűk (vagy az többi egyéb operációs rendszerek azonos értelmű megfelelői) minden nem optimális felbontáson randán fognak kinézni. Baromi randán.
Szóval TFT-n bukjuk ezt a felbontás állítgatásos dolgot.
Akkor mit tehetünk?

A Microsoft már elég régen gondolt az ilyen esetekre, ha jól emlékszem még a Windows 98 idejében is létezett már ez a szolgáltatás, igaz akkor se volt túlságosan szem előtt.
A tulajdonságok ablak beállítások fülén belül a speciális gombra bökve érkezünk meg a lényeghez. Az általános fül képernyőn találjuk meg a Képernyő dobozt, ahol lehetőségünk van állítani a DPI (Dot Per Inch, az 1 inchen (1 inch = 2,54cm) megjelenített pontok (jelen esetben képpontok) száma) értéket. Mondjuk 92-ről 200-ra.
Miért jó ez? A grafikus felület szinte összes eleme legalább kétszer akkora lesz. Az ikonoktól kezdve a görgetősávon át a keresőmező ok gombjáig minden. És a betűk ugyanolyan élesek és olvashatóak maradnak. Mutatok példát.

Átméretezés előtt (96 DPI)
Átméretezés után (200 DPI)

Szép nagy szövegek, szép nagy gombok, szép nagy startmenü. Nincs mellékíz a szájban.
Vagyis van. Azok a ronda pixeles ikonok és grafikus elemek. Sajnos ez ellen sokat tenni nem lehet, ki kell várni amíg megérkezik a Longhorn és az ő vektoros mennyországa (ti. ott az ikonoktól kezdve a gombokig minden vektoros megoldás lesz). Kíváncsian várjuk.

A városi szamuráj nem fél a citromos teától. Csavar bele rendesen. Minden teafőzéskor a menzai (óvodai) tea titkát keresi.
A használt, de még hordható, de már nem kellő ruhadarabokat csomagolja és leadja a legközelebbi fehér, ruhagyűjtő konténerbe, hátha valakinek jó lesz még. Mindig gondol másokra. A lakása szigetelését ő maga csinálja (ha nincs más), mert gondol a környezetére, nem szereti az utcát fűteni (magasabb számla) és mert fázós és jön be az a rohadt cúg.
A városi szamuráj olyan böngészőt használ amilyet akar, mert tudja, hogy akár egy Internet Explorer is lehet trójai/akármi mentes ha ért egy picikét is a számítógéphez.
Emelett minden nap letölti az aktuális frissítéseket a spamfilteréhez, a vírusölőjéhez és a Windows-ához, mert tudja, hogy a számítógép olyan mint a szamuráj. Ha nincs képben, ha nem tartja az elméjét tisztán, ha nem trenírozza magát rendszeresen, akkor könnyen alulmaradhat egy csatában. A városi szamuráj bölcs.

Egyébként.
A városi szamurájról senki nem mondja meg messziről (de közelről se), hogy városi szamuráj. Kilétét álcázza, mert nem akar felvágni azzal, hogy ő most szamuráj, másrészt nem akar feltűnni, harmadrészt a városi nindzsák pont a városi szamurájokra vadásznak.

Akkor egy kicsit a városi nindzsákról. A városi nindzsák azok a nindzsák akik a városi szamurájok ellenfelei. Nem annyira bölcsek és okosak és jófiúk mind a városi szamurájok, sőt. Gonoszak és buták de ők is rejtőzködnek. Ott lehetnek mindenhol. A buszon, a cégvezetésben vagy akár a fekete bálnamerci kormánya mögött, kilós fukszok mögé bújtatva. És a városi szamurájokra vadásznak. Meg az átlag jóember jóemberekre.
Amikor támadnak akkor gonoszok és buták.

Nemrég egy embert kiraktak a munkahelyéről. A főnöke gonosz volt és buta. Az ember egy jóember jóember volt. A főnök kirakta.
Kiderült, hogy egy városi nindzsa volt.

Vigyázzatok, a városi nindzsákkal.


div.content {
border:20px solid;
padding:30px;
width:400px;
voice-family: ""}"";
voice-family:inherit;
width:300px;
}

helyett annyi lesz, hogy:


div.content {
border:20px solid;
padding:30px;
width:400px;
_width: 300px;
}

És megy és működik és egyszerűbb és csak az ie látja az aláhúzással kezdődő dolgokat. Viszont nem valid. :

Építsd fel okosan a médiatárad, mert az neked jó

Manapság bárkinek lehet több száz gigás winchestere, rengeteg filmmel és zenével. Nem az a tipikus luxus. Pár év múlva pedig meg kevésbé lesz, ha az – ha most az egyáltalán.
Szóval bazinagy vinyóink vannak. És rengeteg zenénk. Több száz, esetleg több ezernyi EP, LP, Single. Meg egy tonnányi CD. És sokan a mai napig egyszerűen m3u-znak meg playlisteket dobálgatnak a Winampba meg dobálják a CD-ket a gép hasába. Nem. Ez így nem állapot.

Gigantikus tárolókapacitás. Több gigahertzes processzorok. 2005. Ez így nem mehet tovább.
Nehéz előkeresni a számokat, több albumról összeválogatni számokat iszonyú körülményes, rendezni is csak korlátozott mértékben van lehetőségünk az albumainkat.

Mi a megoldás?

A médiatár/media library.

És hogy mi is az a médiatár? A médiatár tképpen nem más mint egy nagy adatbázis, ahol a zeneállományidra vonatkozó összes információt eltárolja és rendezi.
És hogy ez miért frankó? Mert ebben a bazinagy adatbázisban kedvedre kereshetsz előadó, album, műfaj, számhossz és ki tudja mi alapján. Készíthetsz automatikus lejátszási listát ami a 80-as évekből származó kedvenceid közül választ ki egy CD-re való anyagot vagy kikeresheted, hogy a kedvenc előadód melyik másik előadó albumán vendégszerepelt vagy segédkezett valamilyen formában (remixelt, számot írt stb).

Korlátlan hatalom a zenéid fölött.

És ez elég jó.

Egy bökkenő van. A médiatár csak akkor kap értelmet és csak akkor lesz igazán hatékony ha egy-egy számról a lehető legtöbb és legpontosabb információ áll rendelkezésre. Tehát esetenként szépen végig kell menni egy album összes számán, hogy pontosítsuk az azokra vonatkozó adatokat. Elmondom, hogy én hogy szoktam rendezni a filejaimat és a tageket, hátha segít valamicskét.

A könyvtárstruktúra, filenevek:

Minden előadónak saját könyvtár, amin belül az albumok, maxik, ep-k külön könyvtárat kapnak. Kiadási évnek, katalógus- és BPM-számnak helye itt nincs.
A fileok a következő rendszer szerint kapják a nevük: trackszám – előadó(k) – számcím.kitejesztés. Az .nfo-k “Előadó – Albumcím.nfo”, míg a borítók, inletek, hátsó borítók, cd-szkenek “front.jpg”, “inlet.jpg”, “back.jpg” és “cd.jpg” néven fognak futni. A .cue állományok az .nfo-megoldás szerint kapják a nevük.
(bár igaz ami igaz, ennél a rendszernél az embernek feltételeznie kell azt, hogy az előadó és a számcím később nem kerül változtatásra, mert az elég hülyén nézne ki, hogy utólag megváltozik a metaadat és a filenév pedig nem (kivéve ha mi ezt beállítottuk valahol). Aki hardcoreabb az nevezze nyugodtan track01.mp3-nak a számokat, bár így nem metaadat-alapú visszakeresésénél gondok lehetnek.)

Metaadatok, tagek:

• Előadó (Artist)

  Ide kerül a szám előadója illetve a közreműködő zenész neve, fontossági sorrend szerint felsorolva, pontosvesszővel elválasztva. Tehát ha egy album X nevén fut, aminek az egyik számában közreműködik Y és Z, akkor az előadónév “X; Y; Z” lesz. Remixek esetén szintén hasonló a helyzet.

• Számcím (Title)

  A fenti rendszer alapján megpucolt számcímek, “feat.”-ek és “ft.”-k nélkül.

• Műfaj (Genre)

  Az adott szám/album műfaja/műfaji meghatározása. Lehet többféle műfajt is megadni itt, az Előadó mezőnél megismert rendszer alapján, tehát nyugodtan lehet egy Rap-Rock formáció esetén a “Rap; Rock” értéket megadni, így mind a “Rap” mind a “Rock” műfajoknál fel lesz sorolva az adott szám/album.

• Albumcím (Album)

  Értelemszerűen ide az album címe kerül

• Év (Year (released))

  Az album kiadási éve

• Sorszám (Track number)

  Az adott dal sorszáma a lemezen. Borzasztóan fontos, ne legyetek restek megadni! Albumlistázásokkor nagyon hasznos/fontos tud lenni.

• Lemez előadó (Album Artist)

  Nem tudtam okosabban megfogalmazni, a Lemez előadó lesz az akinek a nevén megjelent az album. Ennek így elsőre semmi értelme, hiszen az Előadó az szinte tökugyanez. Igen, alapesetben az Lemez előadó egyenlő az Előadóval és fordítva, de mindjárt megmagyarázom. Adott például egy válogatás lemez amit X állított össze. Ezen az a válogatáslemezen van egy szám, amit Y csinált meg egy másik amit Z. Ha listázzuk az a saját lemezzel rendelkező előadókat a méditárban (Windows Media Player esetén kibontjuk az Album Artist fát) akkor Y és Z nevén is megjelenik a X albuma, holott azok nem Y és Z nevéhez kötődnek, hanem X-éhez és az ő nevük maximum a közreműködő előadó (Contributing Artist) felsorolásban lenne érthető. Viszont ha megadjuk Lemez előadóként X-et, akkor Y és Z nem lesz felsorolva az a Lemez előadók között és mi ennek örülünk, mert rend lesz és béke. Ugyanez a technológia konkrét személy nevéhez nem köthető albumok esetén ilyenkor Lemez előadóként vagy a “Various Artist” vagy valami hasonló gyűjtőnevet adunk meg. Persze itt is meg lehet adni több előadót, ha okosan elválasztjuk a fentebb már megismert módszerek valamelyikével (X válogatáslemeze, ami megjelenik a válogatáslemezek (Various Artist) és X neve alatt is).

Ezek a legalapabb információk, amikre mindenféleképpen szükségünk lesz a hatékony működéshez. A nagyon aprólékos és gondos emberek nagyon durva mélységig lemehetnek, megadhatják az egyes számokhoz tartozó hangulatot, dalszöveget, eredeti szerzőt, eredeti albumot, nyelvet, BPM-számot, dalszövegírót és még ki tudja mit.
Végülis minél több adatunk van, annál könnyebben rendszerezhetjük az zenéinket és annál több lehetőségünk van a szortírozásra.

Programok.

Van, aki a jó öreg Winampra esküszik, van aki az újhullámos iTunes-ra, de én azt mondom, hogy aki biztosra akar menni, az a Windows Media Player 10-et választja. Belső statisztikát végez a hallgatott számokról. Automatikusan rangsorolja a számokat. Pofonegyszerűen adhatunk meg és módosíthatjuk a számok metaadatait. Automatikus lejátszási listákat készíthetünk a saját szempontjaink alapján. Rengeteg fajta és típusú eszközzel szinkronizálhatjuk a számokat (memóriás és merevlemezes lejátszóktól kezdve a kézszámítógépekig szinten mindennel szót ért (nem úgy mint az Apple iTunes-a, ami csak az iPod-dal hajlandó kommunikálni)). Képes monitorozni megadott könyvtárákat így a számok/albumok importálása tényleg csak annyiból áll, hogy bemásoljuk a megfelelő könyvtárba őket. Emellett lehetőségünk van a fileokat a WMP segítségével rendszerezni, és az internetről a hiányzó információkat letölteni (vagy a meglévőket lecseréltetni pontosabb információkkal) (bááááár ha engem kérdeztek, akkor én ezt nagyon nem ajánlanám felkészületlen felhasználóknak, mert nagyon össze tudja néha kutyulni a fileokat, főleg warezolt*, nem saját kézzel rippelt cuccok esetén). És sorolhatnám még jó sokáig.
De igazából mindenki használja azt, ami neki kézreesik, ami neki könnyebben kezelhető ;].

* warezolt alatt itt nem csak a ténylegesen warezolt cuccokat értem, hanem a bootlegeket, a vinylről/magnóról digitalizált albumokat, a rádióból felvett műsorokat ésatöbbi. Értitetek, no. A WMP pedig hajlamos ezeket az állományokat fullkontrol esetén behajítani az Unknown Artist gyűjtőkönyvtárba és feltölteni hajmersztőbbnél hajmeresztőbb adatokkal.

Najóestét.

Annyi, de annyi ember szeretne megtanulni színezni de nem tudja, hogy hogy kell, ezért tartanék egy rövidke bemutatót, hogy én hogyan szineztem ki anno ezt a rajzot. Oldszkúl és nem DTP-barát megoldás, sajnálom.
Remélem azért valamennyire érthető meg inspiratív lesz. Meglássuk.

Első lépésként megtetszett ez a rajz. L0cke (személyes kedvenceim egyike, példakép meg minden) rajzai közt találtam, a kukába szánt rajzok között. Nekem viszont megtetszett és ezért úgy döntöttem, hogy én ezt szépen ki is szineztem. Az első képen a nyersanyagot látjuk.

A második fázis a körvonalak megrajzolása. Mivel a nyersanyag közel nem kifejezetten színezésbarát, ezért a vonalakat ki kell “húzni”, ami a körvonalak újra megrajzolását jelenti. Ez egérrel eltartott egy darabig (Megjegyzés, az egész projekt Photoshopban készült egy Microsoft Trekker egérrel, nem túl magas felbontásban, mert az akkori gép elég sovánka volt). Ennek eredménye a második képen látható.

A harmadik lépcső a főbb elemek kiszínezése lesz. Az ember azt gondolná, hogy pár kattintás magic wanddel és kész is, pedig nem. Egyrészt azért mert a magic wand fos, másrészt meg mert körbe kell jelölgetni mindent polygonal lassoval. Minden szín külön rétegre kerül, hogy az utólagos színezések ne rondítsanak bele a különféle területekbe illetve, hogy az esetlegesen alkalmazott effekteket külön területekre tudjuk alkalmazni (példa: van egy gyűrűfillünk, aminek adunk outer glowt, akkor csak a gyűrű körül lesz fénylés. Ez egy nagy alászínezős réteg mellett nem kivitelezhető. Érthető, nem?). Természetesen minden réteg a körvonal (outline) réteg alá jön, mert a körvonalaknak mindig látszaniuk kell. Színezés kimenete a harmadik képen.

A negyedik képen hozzá vannak adva az árnyék- és fényrétegek. Ezek is mind-mind külön réteget kapnak, tehát ha X szintű árnyék van, akkor X rétegszámban valósítjuk meg az árnyékolást. Ezeket ízlés szerint állítgatjuk mód (Overlay, Mulitply, Normal, Screen) és átlátszóság szerint. Igyekezzünk kerülni a airbrusht a fény-árnyék rétegek kialakításakor, főleg ebben az anime-manga stílusban, mert az nagyon béna hatást fog kelteni. pen tool vagy polygonal lasso a járható út. És ha kelllően ügyesen csinálod, akkor igen meggyőzően is fog kinézni.

Az ötödik izé a részletek hozzáadását hivatott bemutatni. Nagyon nagy változások itt már nem történnek, adtam valami minimális textúrát a ruháknak (itt látszik, hogy mennyire jó, hogy külön rétegezünk mindent), raktam kevés vért meg koszt a karakterekre meg pár apróbb, alig észrevehető módosítást eszközöltem rajtuk. No big deal.

És az utolós, hatodik lépés. Pár okosan megválasztott Adjustment layerrel állítok a kép színein, adok hátteret, extra fényeket, változtatok pár színen, módosítok pár réteget, kiszedek egy kevés vért, adok egy hátteret. És kész ;]

(A képre kattintva ugyanezt kapod csak 100%-os méretben)

És te mit gondolsz?

Szóval ha egy mód van rá, akkor legyél jófej és ne basszál ki a látogatóiddal. Végülis, részben nekik is csinálod…

2004.12.08

Ez a leírás arról szól, hogy használjuk ki az Athlon 64-es alaplapok energiatakarékos (Cool’n'Quiet) üzemmódját, és hogyan telepítsünk hőfokfüggő ventillátor-szabályzást. (Közben nem mellesleg tapossuk kicsinyt az ASUS K8V SE Deluxe alaplapját; csak épphogy.)

A leírásban a debian/sid eredeti 2.6.9-1-k7-es kernelére vonatkozik; ha 2.6-os debian kernelt használsz, akkor jó eséllyel passzolni fog a doksi.

Vigyázz! Ha ügyes vagy, tönkreteheted a processzort és/vagy az alaplapot, ami a legritkább esetben tesz jót az önbecsülésednek. Én szóltam.

A HOGYAN legújabb verziója itt érhető el: http://www.cloneshit.hu/index.php?p=1759
txt-ben itt: http://www.cloneshit.hu/aewyn/powernow-k8.txt

Én pedig itt, ne kímélj: aewyn@cloneshit.hu

Licensz: GNU FDL

További infó:
Cool’n'Quiet

Tartalom:

1., Cool’n'Quiet: Powernow-k8
2., HW figyelés
3., Fancontrol

1., Cool’n'Quiet: Powernow-k8

A C’n'Q a terheléstől függően menet közben képes változtatni a processzor órajelét és feszültségét, így a rendszer kevésbé melegszik, kevésbé terheli a tápegységet és így a teljes rendszer csendesebb lehet.

A telepítéshez első lépésben a kernel modulokat kell betölteni:

# modprobe powernow-k8
# modprobe cpufreq-userspace

Ahhoz, hogy ezek újraindítás után betöltődjenek, természetesen ki kell velük egészíteni az /etc/modules állományt.

Majd telepítenünk egy kicsinyke démont:

# apt-get install powernowd

A jó hír az, hogy ezzel elviekben készen vagyunk, a C’n'Q-nak innentől működnie kell. A rossz hír az, hogy az ASUS K8V SE Deluxe és a powernow-k8 nem szereti egymást:
http://lists.debian.org/debian-kernel/2004/11/msg00297.html

in arch/i386/kernel/cpu/cpufreq/powernow-k8.c comment line 639 out:
return -ENODEV;

Ezzel az apró módosítással a kernelmodul működni fog. Fordítottam neked egy javított modult, letöltheted innen:
http://www.cloneshit.hu/aewyn/powernow-k8.ko

Ezzel kell felülírni az
/lib/modules/2.6.9-1-k7/kernel/arch/i386/kernel/cpu/cpufreq/powernow-k8.ko
állományt, majd betölteni végre a modult és újraindítani a démont:

# modprobe powernow-k8
# modprobe cpufreq-userspace
# /etc/init.d/powernowd start

Állítólag a 2.6.10-es kernelmodulban ez már működik varázslat nélkül is, hmmm.

A K8V SE Deluxe lapon NE frissíts BIOS-t a gyári CrashFree rendszerrel, mert elhalálozik a BIOS. Komolyan.
BIOS infórmáció az ASUS oldalán
elhalálozott BIOS

2., HW figyelés

A hőmérséklet/feszültség/fordulatszámok figyelésére telepítsük az lm-sensors-t.

De előtte olvassunk utána, hogy nem nyírja-e ki kedves ThinkPad-ünket. Esetleg.
Szegény ThinkPad
www.linux-thinkpad.org
Lm-sensors README
Lm-sensors helyett használható az ACPI is, bár ez a K8V-n kevés sikerrel kecsegtet.

# apt-get install lm-sensors

A megfelelő modulokat a sensors-detect keresi meg nekünk; K8V-re már megkerestem, csak be kell tölteni őket:

# modprobe i2c-viapro
# modprobe i2c-isa
# modprobe w83627hf

és tesztelni:

# sensors

Ahhoz, hogy a K8V az alacsony fordulatszámokat egyáltalán megmutassa, módosítani kell az /etc/sensors.conf állományt: keressük meg a

chip "w83697hf-*"

szekciót, majd bővítsük a set listát:

set fan1_div 16
set fan2_div 16

A változásokat etessük meg:

# sensors -s

Örül.

3., Fancontrol

A K8V rendelkezik egy csodás Q-fan rendszerrel, amely képes a processzorventi fordulatszámát a hőmérséklettől függően változtatni. Ez a rendszer azonban egyrészt használhatatlan, másrészt a kernelmodulok a betöltődés után adnak az egésznek egy maflást. Cserébe az eredetinél egy sokkal jobb megoldást használhatunk.

A /sys megfelelő részén akár kézzel is módosíthatjuk a ventillátor fordulatszámát:

# echo 255 > /sys/bus/i2c/devices/5-0290/fan2_pwm

Ezzel maximumális fordulatszámra állítottuk be a processor ventijének fordulatszámát. 255-nél kisebb értéket megadva a fordulatszám csökkenni fog, 100 körül a ventillátor megáll, tehát csak ÓVATOSAN.

Na még egyszer: LEÁLLHAT A PROCESSZORVENTILLÁTOR !!!

Ami Athlon 64 és egy tisztességes hűtő esetén nem olyan katasztrófa, akár percekig is elketyeghet így, de azért mégiscsak.

A továbbiakban ezért erősen javasolt a processzor ventillátorát átdugni egy másik tüskére (célszerűen a Chassis Fan helyére, mert ezt monitorozza még a chip), majd a proc. ventillátorának helyére a házventit kötni, és azzal játszadozni. Ha zavar a processzorventillátor zaja, akkor érdemes fordulatszám-szabályzót közbeiktatni. Egy Zalman CU7000-es hűtő minimális fordulatszám mellett gyakorlatilag hangtalan és 35 fokon tartja a processzort.

Az lm-sensors mellé csomagolt fancontrol programmal a szabályzást hőmérsékletfüggővé tehetjük. A fancontrol-nak szüksége van a /etc/fancontrol konfigurációs állományra. Ezt a

# pwmconfig

állítja elő nekünk. Az én állományom a következőket tartalmazza:

INTERVAL=10
FCTEMPS=5-0290/fan2_pwm=5-0290/temp2_input
FCFANS= 5-0290/fan2_pwm=5-0290/fan2_input
MINTEMP=5-0290/fan2_pwm=40
MAXTEMP=5-0290/fan2_pwm=45
MINSTART=5-0290/fan2_pwm=100
MINSTOP=5-0290/fan2_pwm=255

Azaz 40 foknál kapcsol be a ventillátor, és 45 foknál már maximális fordulaton pörög. 10 másodpercenként figyeli a hőmérsékletet, ami itt a processzor hőmérséklete, de ez átállítható a ház hőmérsékletére.

A szabályzás ezzel indul:

# fancontrol

Ettől persze elegánsabb, ha démonként indítjuk. Dean Takemori munkája alapján hegesztettem debian-ra egy initscript-et, letölthető innen:
http://www.cloneshit.hu/aewyn/fancontrol.sh

A működéséhez szükséges a daemon csomag:

# apt-get install daemon

Az initscriptet be kell másolni az /etc/init.d alkönyvtárba, indítani így lehet:

# /etc/init.d/fancontrol.sh start

Leállítani pedig meglepő módon így:

# /etc/init.d/fancontrol.sh stop

Ha szeretnénk, hogy indulás után ez rögvest működjön, akkor készíteni kell egy symlinket:

# ln /etc/init.d/fancontrol.sh /etc/rcS.d/S37fancontrol.sh -s

Az Athlon 64 terhelésre sem forrósodik fel túlságosan, így tényleg érdemesebb ilyenkor a házból eltávolítani a felmelegedett levegőt, többet érünk el vele, mint a processzor nagyobb hűtésével. Különösen igaz ez csendes, fordulatszám-szabályzós tápegységek mellett, ahol nagyobb terhelés esetén mindenképpen érdemes külön ventivel szellőztetni a házat. Erre tökéletesen alkalmas a fancontrol.

További infó:
Q-fan boldogság
Fancontrol a debian levlistán
Leírás a fordulatszám-szabályzásról

No, béke veletek.

A SUBST a substitute rövidítése, a substitue pedig helyettesítést, cserét jelent.
Azaz fogunk egy hosszú elérési útvonalat és azt mondjuk a gépnek, hogy ettől a pillanattól ez az ő legyen ez a meghajtó-betűjel.

Fogjunk egy példát, úgy biztos könnyebb:
Win+R

És beírjuk, hogy:
SUBST X: „c:\Documents and Settings\User Neve. EPILOQUENER – 106G63\Dokumentumok”

Ahol X: a meghajtó-betűjel, az idézőjelek közt futó elérési útvonal pedig (nagyon meglepő!) pedig a meghajtó-betűjelnek az elérési útvonala lesz

És lesz egy X: -ünk(kivéve, ha eddig is volt ;]). Szóval, ha ezentúl kiválasztjuk az X:-et, akkor a fenti elérési útvonal tartalmát látjuk majd.
Ez jó. Node. Mi van ha meggondoljuk magunkat, hogy unmappoljuk ezt a szörnyűséget?
Win+R, majd:

SUBST X: /d

És a sátán elhagyja a gépünk lelkét. De sajnos akkor is elhagyja, ha újraindítjuk a gépet. Mi a teendő, hogy ne kelljen minden indításkor eljátszani a fent leírtakat?
Végezze el a gép!
Start menü, Minden program, Indítópulton duplaklikk, Új, Parancsikon, Új elem helye (ide kerül a SUBST), Neve (itt meg adunk neki valami okos nevet (tökmindegy)).

(Egyesek szerint erre van könnyebb, natív XP-s megoldás is. Ha igen, akkor mondd a frankót!)

A DTP világgal ütköző kezdők gyakran futnak bele abba a hiába, hogy RGB-ben gyártják le a kért anyagot aztán persze hogy megkapják a magukét. Ezért gondoltam arra, hogy én a saját szintemen, a saját ismereim alapján megmondom a frankót.

Kis színtan.

Két féle színkeverési megközelítés létezik: Az additív és szubtraktív. Az additív az amikor, a fekete az alap és ehhez hozzákeverjük a minden színt, akkor kapunk fehéret. A szubtraktív pedig az amikor fehér az alap és ehhez hozzákeverve a sok színt kapjuk meg végül a feketét. Nem nehéz, tényleg.

Az RGB

Ha a világ nem esett ki a térből és megszabadultál az ezeréves fekte-fehér Hercules monitorodtól, akkor most ezt a színrendszert látod a pixelek között. Az RGB egy additív rendszer, ahol a három alapszínből, a vörösből (Red), a zöldből (Green) és a kékből (Blue) keverődik ki a mindenség. Előnye, hogy mivel ugyanez három alapszín van egyébként is(ha szétszeded a szivárványt és megnézzük, hogy miből mit lehet kikeverni akkor eljutunk ehhez a hármashoz), ezért tulajdonképpen bármilyen színt képesek vagyunk kikeverni ami odakint megtalálható és ebben max. a videokártya és a monitor gátolhat meg. Hátránya, hogy max itt a monitoron meg a tévében működik úgy ahogy kell.

A CMYK

Ez pedig szubtraktív rendszer. Itt az RGB-vel szemben három szín helyett néggyel dolgozunk, a ciánnal(Cyan), a magentával(Magenta), a sárgával(Yellow) és a feketével (blacK (valójában Key, ha így könnyebb megjegyezni)). Ilyen színrendszerrel dolgozik a nyomda.
Ja igen, gondolom két kérdés merül fel ezután az emberben:
• Ha 3 alapszínből ki lehet keverni minden színt, akkor itt miért van 4 szín? Miért? Meg miért jó ez nekünk?
• Nem tökmindegy, hogy miben készítem a melót? Átkonvertálom, aztán csókolom.

Miért négy? Ugye ha megfordítjuk az RGB-t, akkor kijön, hogy ahhoz, hogy feketét kapjunk, ahhoz az összes színből kell venni, ami sok minden csak nem gazdaságos. Ezért az okosok kitalálták, hogy legyen egy olyan rendszer ahol a fekete külön szín lesz és akkor iszonyatos mennyiségű festék spórolódik meg. (továbbá ha picit is ront a nyomda az illesztésnél, akkor mondjuk a fekete kocka széle cyan-magent-yellow színű lehet, ami nem jó. És ha egymásra rakjuk ezt a három színt az sok minden lesz, csak nem fekete (erről is majd egyszer máskor))
És miért nem mindegy? Ugye ha pár sorral feljebb megállapítottuk, hogy a vörös-zöld-kék kombóból minden kikeverhető, akkor sok kérdésre megkapjuk a választ. Ugye a CMYK-nak nem ezekből a színekből keveri ki az övéit, ezért lesznek színek amiket egyszerűen képtelenség kikeverni CMYK-ban). Ilyen szín például a fullpiros (R:255 G:0, B:0). És ezért nem tökmindegy. Ha te RGB színtérben dolgozva tervezed meg a megrendelő által kért RGB piros háttérrel a szórólapot és ha a nyomdából nem olyan pirosan fog kijönni ahogy te azt megtervezted, akkor rosszabb esetben el is törhet a lábad (tegyük félre kicsit a kérdést, hogy a megrendelő egy idióta). És egészen addig törögetik a lábad amíg nem direkt színnel nyomod a cuccot (erről majd egy későbbi számban) vagy amíg rá nem jössz és meg nem érteted a megrendelővel, hogy az őáltala kért piros sose lesz olyan piros mint amit a monitoron lát(a színkalibrációról is egy másik alkalommal beszélünk majd).

Akkor mi a teendő? Ha színes-szagos printes dolgot készítünk, akkor lehetőleg CMYK. Node mi van akkor, hogy ha fotók is vannak, és mondjuk digitális fényképezőgéppel készültek? Azok nem CMYKban készítik a képeket, hanem RGB-ben, nem? Nem lesz abból gond? De. Vagyis lehet. Képtől függ. Ha elég sok részlet van benne meg nem túl élénkek rajta a színek, akkor nem sok probléma lesz vele. Viszont lehet, hogy fakóbb lesz meg rondábbak azn átmenetek. Viszont kis színkorrekcióval (adjustment layer a barátunk) egész elfogadható eredményeket kaphatunk. Mondjuk úgy se lesznek olyan színeink mint az eredetiben, de valamivel elfogadhatóbb és használhatóbb lesz. Szóval, ha valami miatt parázni kell azok leginkább a nagy homogén felületek. Képekben és egyébként is. Ott visszaüthet a konvertálás.
Hogy hogyan is történik egyébként a konvertálás? A gép végigmegy a pixeleken, megnézi, hogy az adott pixel milyen RGB értékkel rendelkezik, majd megkeresi az adott színhez legjobban passzoló CMYK variációt és megfeleltet. Aminek meg nincsen CMYK megfelelője, ott pedig a legközelebbi színt adja neki.

Legközelebb pedig arról mesélek, hogy hogyan mitől lesz színes a pixel és mitől lesz színes a papír.
Ha valami nagyon nagy hülyeséget írtam, ne habozzatok kijavítani.